Kahlo arcai felfedetlenül maradnak

A Frida című musical a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
A Frida című musical a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon - © Fotó: Matey István
Debrecen – Hiányzik a mexikói tűz a zenékből és a prózai jelenetekből is a Frida-darabban.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei kínálatában az egyik legvonzóbb, legizgalmasabb előadásnak az augusztus 7-ére meghirdetett Frida című ígérkezett. Több szempontból is: Frida Kahlo, a legendás mexikói festőnő élete jó ideje nagy érdeklődésre tart számot a művészi feldolgozások terén. Gondoljunk csak a több Oscar-díjat nyert, Salma Hayek főszereplésével megrendezett Frida című kultuszfilmre, vagy arra, hogy most épp Budapesten látható november elejéig a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria jóvoltából egy harminc alkotást felvonultató Kahlo-kiállítás. A mexikói festőnő és életműve körüli folyamatos „felhajtás” pedig nyilván hat a befogadókra is, így nem csoda, hogy a Budapesti Operettszínház, valamint a Duda Éva Társulat koprodukciójában létrehozott színházi előadásra Debrecenben is sokan voltak kíváncsiak.

A keret figyelemfelkeltő

Az alkotóknak – Dinnyés Dánielnek, Duda Évának és Hegyi Györgynek – láthatóan az lehetett a szándéka, hogy a színpad adottságait kihasználva egészen máshogy közelítsék meg ezt a tragédiákkal átszőtt és testi fájdalmakkal terhelt, mégis életigenlésről árulkodó életművet, mint ahogyan azt a filmvásznon elénk tárták anno. Ezért nagyon izgalmas keretbe helyezték a darabot: egy fehér téglalapokból kirakott falon „átbukik” egy fiatalember, aki a „Kahlo-családfa gyümölcseként” mutatkozik be, s azon kezd elmélkedni, hogy ha ő Frida Kahlo és annak nagy szerelme, Diego Rivera fiaként jönne valamikor a világra, milyen életet élne, milyen felmenőkkel kéne számolnia, s milyen leszármazottai lennének. A magát Dieguitónak becéző fiúhoz (Molnár Áron) azonban gyorsan megérkezik a felmenőket képviselő két szellemalak, a Mamma (Papadimitriu Athina) és a Pappa (Kálid Artúr), akik azonnal „lehűtik” az álmodozó fiatalembert: mivel Frida eléggé „kísérletező alkat” volt, Dieguito anyjának személye ugyan adott, de az apja kilétét egyáltalán nem biztos, hogy a kor híres freskófestőjében, Diegóban kell keresni…

f2Fotó: Matey István

Ám az előadás ezt követő szüzséjét látva meg kell állapítanom: hiába a kiváló rendezői ötlet, vagyis ez a fajta, az egymással szorosan összefonódó Frida- és Diego-életrajz elmeséléséhez megkonstruált „családi” keret, a továbbiakban mintha mégse tudnának vele az alkotók kellő mértékben élni.

Se művészet, se szenvedély

Mégpedig azért nem, mert a meg nem született utód és a „felmenők” által megidézett és behívott, innentől színre lépő főszereplőknek, azaz a Gryllus Dorka alakította Frida Kahlónak és a Szabó P. Szilveszter megtestesítette Diegónak az életéből kapunk némi ízelítőt – azaz a Frida sorsát egy életre megpecsételő súlyos buszbalesetről, a megfogant, de elvetélt utódjáról vagy Diego csélcsap magatartásáról és Amerikáig ívelő karrierjéről értesülünk ugyan –, csakhogy mindebből a lényeg marad ki.

Azt a szenvedélyt nem érzékeljük ennek a két embernek a játékában/játékából, amely ezt a két művészt egy életre „se veled, se nélküled” – kapcsolatra kárhoztatta, miközben magából a művészetükből is vajmi keveset villant fel a produkció. Azaz nem érzékelteti, hogy mindaz a fájdalom és szenvedés, amelyen Kahlo hatéves korától, azaz egy járványos gyermekbénulás okozta lábdeformálódástól kezdve folyamatosan keresztülment, hogyan tükröződik a műalkotásain.

Nem a díszlettel van a baj

Mind Frida csodálatos, a tragédiái ellenére az élethez való ragaszkodásáról árulkodó, a balesete miatt fekve megfestett képeiből, mind pedig Diego Rivera gyönyörű freskóiból villanásokat látunk csupán – pedig a díszletül szolgáló téglalapok ezek bemutatására tökéletesen alkalmasnak lennének. Ám mivel a rá- és kivetítésre alkalmas díszletelemeken sajnos csak egy-egy percre jelennek meg a műalkotások, ezek mindössze üdítő színfoltjait tudják képezni a produkciónak, s így képtelenek a nézőt a lényeghez – vagyis igazán csak az elkészült „életdokumentumokon” keresztül felfogható és megérthető életművekhez közelebb vinni.

Például ahhoz, hogy Kahlo híres önarcképei hogyan változnak az idő, valamint a sors rárótta terhek alatt, vagy hogy a meg nem született gyermeke utáni „méhkipakolás” hogyan jelenik meg a művésznő emblematikus Henry Ford Kórház vagy A repülő ágy című festményein. S ettől kezdve hiába szintén remek fogás, hogy a téglalapok Mindák Gergő díszlettervezőnek köszönhetően végig mozdítható díszletelemekként szolgálnak, egyként funkcionálhatnak ágyként – amelyben Dieguito megfogan ugyan, de világra nem jöhet –, kórházi műtőasztalként, falként sőt városfalként is – ha a lényeg, a festményeken keresztül leszűrhető érzelemvilág alig-alig tükröződik rajtuk és általuk.

A zene eklektikus

S persze az életrajzi és szerelmi szálak szenvedélyes ábrázolásához – amely érzésnek itt kevés jelét fedezhetjük fel – az erőteljes, hatásos zene is szükségeltetne, csak hát az előadás ezen szegmensében is csalódnunk kell. A latin-amerikai, mexikói életérzést tükröző dallamoknak itt ugyanis – szemben a filmmel – szinte teljesen híján vagyunk. Üdítő kivétel itt egyedül a Papadimitriu Athina elénekelte egyik betétdal. A felhangzó dalok, sajnos korántsem pezsdítik fel a vérünket. Nem hozzák a szenvedélyt, azt a tüzet, ami sajnos a prózai jelenetekből is hiányzik. Ennek oka pedig egyként keresendő mind a színészi, mind pedig az énekesi produkciókban.

A Kahlóra külsőleg egyébként hasonlító Gryllus Dorka valahogy képtelen azonosulni ennek a nőnek az érzésvilágával, nem beszélve a Diegót megtestesítő Szabó P. Szilveszterről, akinek a játéka korántsem győz meg arról, hogy ebbe a férfiba egy életre halálosan bele lehet szeretni. Szintén üdítő színfoltja a produkciónak ebből a szempontból egyfelől a Mammát és Pappát játszó Papadimitriu Athina és Kálid Artúr, akik egymásra és a többiekre is figyelve, hitelesen, meggyőzően adják elő a mindentudó felmenők nehéz és felelősségteljes sorsát, másfelől a Duda Éva Társulat táncosai, akik a fura, sokszor disszonáns dallamokra is profin képesek mozogni. A fent elmondottak ellenére azonban meg szeretnék nyugtatni mindenkit: nem ez, nem ilyen volt Frida Kahlo élete. Hanem ennél jóval magával ragadóbb, sokrétűbb. Csak hát ez a koprodukció ezt összességében képtelen velünk érzékeltetni.

Gyürky Katalin


Az alkotók:

  • Frida: Gryllus Dorka
  • Diego: Szabó P. Szilveszter
  • Dieguito: Molnár Áron
  • Mamma: Papadimitriu Athina
  • Pappa: Kálid Artúr

Közreműködnek a Duda Éva Társulat táncművészei: Darabont Áron, Egyed Bea, Hargitai Mariann, Jessica Simet, Keresztes Patrik, Nagy Viktória, Rusu Andor, Újvári Milán, valamint a PesoForte zenekar: Éder Ferenc, Szarvas Dávid, Subicz Gábor, Udvarhelyi Gábor.

  • Zeneszerző: Dinnyés Dániel
  • Dalszöveg, szövegkönyv: Hegyi György
  • Dramaturg: Oláh-Horváth Sára
  • Jelmeztervező: Kiss Julcsi
  • Díszlet: Mindák Gergő
  • Koreográfus-asszisztens: Csuzi Márton
  • A rendező munkatársa: Bernáth Bernadett
  • Rendező-koreográfus: Duda Éva

A Frida című musical a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon
Debrecen - Látványos összművészeti produkcióban a Budapesti Operettszínház és a Duda Éva Társulat a színház, az élőzene, a kortárs tánc és a videóművészet hatásos elegyével idézte meg Frida Kahlo különös sorsát és világát kedden a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A főszerepeket Gryllus Dorka, Szab...