Kácser Zita Madridban

Debrecen – A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétája ma este a spanyol fővárosban próbálja meg teljesíteni az olimpiai szintet a 3000 méteres akadályfutásban.

Az amszterdami Eb-re már kvalifikációt szerzett cívisvárosi hölgy a hazai rendezésű Kelet Kupa – három számban is nyert- után újabb sikeres néhány napon van túl. Június 11-én az ausztriai Parndorfban nyert egy 10 kilométeres utcai versenyen, mely a felkészülés részét képezte a 3000 méteres akadályfutásokra.

Még aznap este Zalaegerszegen futott 1500 méteren, ahol hajráversenyben szerezte meg a második helyet. Egy nap pihenő után aztán Luzernba repült, ahol a nagy nemzetközi atlétikai gálán hatodik helyen ért célba 3000 méter akadályon.

Edzője, Benedek Zsolt szerint: ,,A 10:00-ás idő a fizikai formája alapján kicsit csalódás volt, de ez betudható annak, hogy nem volt megfelelő iram, ami az olimpiai szintteljesítéshez kellett volna és taktikai verseny alakult ki az iramfutás helyett. Hazaérkezése után csinált két átmozgató edzést, majd pedig vasárnap már a Budapest bajnokságon futott. Először 1500 méteren, ahol 4:29-es idővel nyert, majd ötven perc múlva következett a fő szám, a 300 méteres akadályfutás, ahol nagyon jó futással három másodpercet javítva az egyéni csúcsán 9:48,06-al magabiztosan nyert. Ezzel már harmadszor teljesítette az Eb kiküldetési szintjét, és most már valóban nagyon közel van az olimpiai szinthez, ami 9:45,0. Pontosan ezért döntöttünk a madridi szereplés mellett is.”- mondta a szakember.

Kácser Zita péntek éjszaka érkezik haza, de szombat reggel már utazik tovább a boszniai Brckóba, a nemzetközi 10 kilométeres utcai futóversenyre, ahol tavaly a harmadik helyen végzett. Vasárnaptól viszont már újra Debrecenben készül, és marad több mint egy hete a forma további csiszolására, ami a kontinensviadal jegyében telik majd. A DSC-SI atlétája július 4-én utazik Amszterdamba, négy nappal később pedig a 3000 méteres akadály selejtezőjében áll rajthoz.

– Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. –

 








hirdetés