Köztéri szobrok fotókon

Köztéri szobrok fotókon
A Hajdúvárosok köztéri szobrai fotókon című kiállítással nyílt meg június 25-én a Hajdúvárosok Találkozója, melyet ebben az évben immár 16. alkalommal rendezett meg Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Városi Művelődési Központ.

A rendezvénysorozatot megnyitó Kocsis Róbert a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke, önkormányzati képviselő köszöntőjében kiemelte a hajdúvárosokat összekötő közös történelmi múlt, a Bocskai hagyományok ápolásának jelentősségét. Hangsúlyozta, hogy a mostani nemzedéknek is feladata az értékek megőrzése és tovább adása, melyre kiváló alkalom a hajdúvárosok művészeti találkozója. A kiállításon hét hajdúváros – Balmazújváros, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló és Vámospércs – közel negyven köztéri szobra látható a helyi alkotók által készített nagyméretű fotókon. A képek hűen tükrözik azt, ami minden településen közös – a hajdú hagyományokat, és azt az egyediséget, amelyek az adott város szellemiségére jellemzőek.