Közalkalmazotti sztrájk Görögországban

Országos közalkalmazotti sztrájk kezdődött szerdán Görögországban a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen.

Az intézkedések között van a bérek befagyasztása és adóváltoztatások.

Több ezer közalkalmazott nem vette fel a munkát szerda reggel, aminek azonnali érzékelhető hatása volt az állami intézmények, például kórházak működésére. A sztrájkhoz csatlakoztak a reptéri légiirányítók is, és emiatt megbénult a légi forgalom az athéni nemzetközi repülőtéren. Nem sztrájkolnak viszont az athéni tömegközlekedés, valamint a három állami média dolgozói.

A megszorító intézkedések indoka az, hogy euró-övezet tagjaként a görög állam 12,7 százalékos GDP-arányos hiányt produkált tavaly. Ez négyszer akkora, mint amit az Európai Unió megenged az eurózóna országainak. A szakszervezetek szerint a dolgozók ellen hirdetett háborút a kormány, ezért tüntetéseket is kilátásba helyezett Athén belvárosában, valamint Szalonikiben. A legnagyobb görög szakszervezet, a GSEE február 24-re tervez országos sztrájkot a tervezett kormányzati reformok miatt.

A görög kormány kedden jelentette be, hogy az állami szektorban befagyasztja a béreket, valamint megreformálja az adórendszert annak érdekében, hogy növelje az állami bevételeket és csökkentse az államháztartás hiányát.








hirdetés