Közösségek

Közösségek
Valamikor régen olyan valós, élő, emberi közösségekben éltünk, mint családi, baráti, munkahelyi, sőt az utóbbiakon belül még különféle brigádokba, klubokba is tömörültek az emberek. Kenyeres Ilona jegyzete.

A kisebb munkahelyeken csak baráti társaságok kovácsolódtak, akiknek tagjai eljártak egymáshoz, mondjuk házibuliba, névnapra, vagy csak egy jót beszélgetni.

A nagyobb üzemekben, gyárakban ezen kívül népitánc-csoportok, no meg szocialista brigádok alakultak, kiknek tagjai együtt jártak moziba, színházba, igaz, nem mindig önzetlen, baráti alapon, hanem mert a brigádnaplóba be kellett ragasztani a belépő jegyeket, dokumentálván ezzel a közös látogatás tényét.

Manapság pedig interneten „járunk össze”. Közösségi oldalakon keressük az ismerősöket, barátokat, sőt, van, aki szenvedélyesen „gyűjti” is ezeket. Láttam olyat is, akinek az „ismerősei” 80 százalékát falvak, városok, és tárgyak alkották!

És persze olyanok is vannak, akik csak látásból ismernek valakit, esetleg a nevét hallották, vagy olvasták már, s úgy érzik, hogy ez a tény feljogosítja őket arra, hogy az illetőt ismerősnek jelöljék. Az meg hadd törje a fejét, hová is tegye őket, ha már megkérdezni szégyelli…

És olyanok is akadnak persze, akik társkeresésre használják az internetet, pontosabban a közösségi oldalakat. Személyes találkozás helyett jobbára levelezünk, csetelgetünk, skypolunk, szörfölgetünk. Akár főzés közben is „beszélgethetünk” távoli ismerőseinkkel, és ez valóban jó dolog.

Valamit azonban nem szeretek: ha egy küldött üzenetet elolvas a címzett, de válasz nélkül kitörli.

Sőt! Nemrégiben egy illető olvasatlanul törölte, amit írtam neki – én viszont ekkor őt töröltem azonnal az ismerőseim közül.

Tiszta sor, nem?

Kenyeres Ilona

ilona.kenyeres@naplo.haon.hu

  • Szemlesütve
  • Gazdag ember, szegény ember
  • A kályha melege







  • hirdetés