Követni kell a vizet

Messze a ’74-es árvíz szintje fölötti vízmagasságokat produkáltak folyóink.

A folyók vízállása a megyében mindenhol megdöntötte korábbi rekordjait, összegezte Csont Csaba, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője a csütörtöki helyzetet. A folyóink mindenhol áradnak, s bár a Sajó Sajószentpéternél néhány centimétert apadt, Sajóecsegnél a gátak mégsem voltak képesek visszatartania a folyó vizét, ami lakóterületeket öntött el. A Hernád csütörtökön 480 centiméterrel meghaladta az eddig mért legmagasabb vízállást, és még lapzártánkig nem tetőzött. A Bódva Edelényben harminc centiméterrel magasabban tetőzött, mint a másfél héttel ezelőtt mért eddigi legmagasabb vízállása – itt a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a tartósan nagyon magas vízállás és a folyamatos esőzés miatt a töltések igen rossz állapotba kerültek, átáztak ezért viselkedésüket nehéz kiszámítani.

Az árvízvédelmi szakember hosszú védekezésre számít, mert a meteorológiai előrejelzések szerint újabb nagy mennyiségű csapadék eshet nálunk is, és a folyóink szlovákiai vízgyűjtő területein is. Most a folyók a felső folyásuk közelében lévő településeket veszélyeztetik, de hamarosan lefut az árhullám az alsóbb szakaszoknál található nyílt ártéri övezetekhez, ahol gyakorlatilag nincs kiépített árvízvédelmi rendszer.

Végig fogjuk követni a vizet, menni kell utána, mondta erre Rétközi Ferenc ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, aki úgy véli, az alsó szakaszokon védekezőknek annyi előnyük van, hogy még szárazon megerősíthetik az ideiglenes töltéseket, s megemelhetik a szükséges mértékig a zsákmagasságot, így nem éri őket felkészületlenül az ár.

 

ÉM-SZP








hirdetés