Jutott különlegesség a nyári akadémia utolsó napjaira is

Váradi Judit és Rodrigo Perez Vila a koncerten
Váradi Judit és Rodrigo Perez Vila a koncerten - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Szaxofongála zárta a Zenés Esték a Nagyerdőn hangversenysorozatot a Liszt teremben.

Rodrigo Perez Vila a Baleár-szigeteki Zeneakadémia szaxofon-professzora játszott július 22-én a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hangversenytermében. A művész igyekszik feltárni a hangszer lehetőségeit, így sokféle átiratot ad elő. A szaxofongála anyagát is ennek szellemében építette fel, hol énekhangot, hol fuvolát utánzott, miközben felcsendültek a spanyol dallamok is, szülőhazájára emlékezve. Utazásai alkalmával fontosnak tartja az országok, kultúrák, emberek megismerését, így gazdagítva a zenei előadását.

Az esten társa volt Puskás Levente szaxofonművész és Váradi Judit zongoraművész. A zenészek a spanyol népi kultúra mellett hazánk zenei repertoárjából is válogattak. A közönség vastapssal adta az előadóművészek tudtára, hogy páratlan élményt jelentett nekik mind a hangszer sokszínűsége, mind a műsor változatos anyaga – olvasható a Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája művészeti igazgatójának közleményében.

Felszabadító kortárs zene

Váradi Judit beszámolt a Kortárs Zenei Énekversenyről, amelyet Petrovics Emil, a Kossuth-díjas, kétszeres Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes és kiváló művész emlékére szerveztek július 23-án. Bátori Éva – a megméretés egyik megálmodója – úgy nyilatkozott, hogy minden évben valamilyen újdonsággal fejlesztik az eseményt. Fontosnak tartja a zeneszerzők és az énekesek közötti kapcsolatot, ezért idén az indulók a Zeneakadémia ifjú zeneszerzésszakos hallgatóinak műveit is választhatták, így alkalmuk nyílt együtt dolgozni a szerzőkkel.

Bátori Éva méltatta az akadémiát: Magyarországon ez az egyetlen kurzus, ahol a kortárs zenével kiemelten foglalkoznak. Tapasztalatai szerint az énekesek tartanak a kortárs zenétől, így küldetése, hogy növendékeinek segítsen megfejteni a zenét. Szeretné megismertetni a kortárs zene énekléséhez szükséges technikát, eszköztárat, fantáziát, hogy megérezhessék a szabadságot, amelyet ad. Kulcsfontosságúnak tartja a csapatépítést, a jó kapcsolatok kialakítását a hallgatói között, ami nem ér véget a kurzussal. Évekig figyelemmel kísérik egymás tevékenységeit és sikereit. A hallgatói között hazai és külföldi résztvevők egyaránt vannak. A külföldiek esetében nélkülözhetetlennek tartja, hogy megismerjék Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjét; ebben az évben vállalták a magyar nyelvű éneklést is. Nagyon érdekesnek találja a közös munkát, amit az is jelez, hogy vannak visszajáró hallgatói is. A verseny zsűrijét Mohos Nagy Éva operaénekes-művésztanár; Petrovics Eszter, a névadó lánya, televíziós rendező és szerkesztő; Tóth Péter zeneszerző és Fekete Gyula zeneszerző alkotta.

HBN


A IV. Kortárs Zenei Énekverseny eredményei

I. kategória (1994–1999 között születettek):

1. Audrey Wing-yiu Tsang

2. Yu Ching Lee

3. Ilyés Zsanett

Szilágyi Zita

II. kategória (1988–1993):

1. Farkas Judit

2. Süle Dalma és Völner Eszter

3. Geréd Emőke

III. kategória (1988–1999 között születettek – 20-21. századi vokális zene kamarazenei kísérettel):

1. Józan Viven és Németh Zoltán (zongora)

2. Elek Petra és Hodossy-Takács Mirjam (oboa)

A Petrovics-mű legjobb előadásáért járó különdíj: Völner Eszter