Jut Eb-pénz a magyar utánpótlásra is

Gera Zoltánék (jobbra) sikere 11,5 millió eurót ér
Gera Zoltánék (jobbra) sikere 11,5 millió eurót ér - © MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Jó ötletnek tartják az MLSZ-ben, hogy a nézők ingyen mehessenek be az NB I-es meccsekre pár fordulóban.

A magyar válogatott Eb-n szerzett bevételeinek egyharmad részét a játékosok és a stábtagok kapják, egyharmad részét az Eb-vel kapcsolatos kiadásokra szánták, az utolsó harmadból további fejlesztések valósulnak meg, és ebből részesülnek az utánpótláscsapatok is. Ezekről Gudra Tamás, az MLSZ sportigazgatója beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

– Összesen 11,5 millió euró a bevételi oldala a történetnek. Nyilván nagyon sok költség is van, ebből az első a játékosok és a hozzájuk tartozó szakmai stáb díjazása. A vezetésünk többször elmondta már, hogy a pénz egyharmadát erre fordítjuk, hiszen elsősorban ők vívták ki ezt a történelmi sikert – mondta Gudra Tamás, aki a további költségekről is beszélt bővebben. – Ilyenkor csak a nagyválogatottat említjük, de van az MLSZ-nek azon túlmenően 15 utánpótlás válogatottja, akik a pénzt idézőjelben csak viszik, és nem hozzák. Az ő versenyeztetésük is sok pénzt emészt fel, és ott nincsenek meg azok a TV, jogdíj és jegybevételek, ami a felnőtteknél. Most egy kicsivel több pénz jut az ő fejlődésükre is talán – mondta arról, a megmaradt összeget mire tudja fordítani a szövetség.

De mi a véleménye az MLSZ-nek arról a felvetésről, hogy az első pár fordulóban engedjék be ingyen a szurkolókat a magyar bajnoki meccsekre. – Nem most kezdünk el foglalkozni ezzel a témával, az utolsó egy-két évben hatványozottan dolgozunk a témán. Soha nem vagyunk ellene az ilyen jellegű akcióknak, most sem. Azt látni kell, hogy ez a klubok döntésén múlik. Messzemenően támogatunk egy ilyen kezdeményezést, de nem hiszem, hogy csak ezen múlna a komoly változás. De biztosan nagy dolgot jelent, ha olyan ember kimegy, aki még egyszer sem volt kint, és ha tíz ilyen emberből kettőnek megtetszik. Nagyon fontosnak tartottuk eddig is, most még fontosabbnak tartjuk, hogy ezzel a témával foglalkozzunk, klubjainkkal közösen mindent elkövetünk, hogy fejlődés álljon be ebben a tekintetben is – nyilatkozta.

HBN








hirdetés