Júniusig kell várni az autósoknak – Teljes felújítás jön a Csapó utcán

Akt.:
Kedden már az úthelyreállítási munkák is megkezdődtek
Kedden már az úthelyreállítási munkák is megkezdődtek - © Fotó: Matey István
Debrecen – A csőtörés miatt előbbre hozták az út felújítását, a munkák értéke meghaladja a 200 milliót.

Több mint két héttel a csőtörés után még mindig zárva a Csapó utca Debrecenben. Jó hír viszont, hogy a vezetékek javítási munkáival elkészültek a szakemberek, kedden pedig elkezdődött az út helyreállítása – tájékoztatott a Debreceni Vízmű honlapján, a közlés szerint a lezárt útszakaszon a forgalom visszaállításának időpontját a későbbiekben az önkormányzat határozza meg. Ennek oka, hogy bár az iskolai szünet idejére tervezték az utca teljes felújítását, azt a csőtörést követő lezárás miatt előrehozták.

Mint azt Balázs Ákos, a Fidesz-KDNP önkormányzati frakcióvezetője a képviselőcsoport keddi sajtótájékoztatóján elmondta, már május 12-én megkezdődtek a nagy felületű útjavítások, így nem kell rövid időn belül újra lezárni majd a forgalmas utcát. A kivitelezés várhatóan június első heteiben ér véget, amikor áttérnek a járda és parkolóhelyek felújítására. Kiss Sándor (Fidesz-KDNP) képviselő ismertette, idén a környéken több utca felújítása is megkezdődik: a Rákóczi utca Leány és Eötvös utcai szakaszán, az Ajtó, a Kút, az Agárdi és az Eötvös utcán is aszfaltozási munkálatokat terveznek. Kitért arra is, hogy a jövőben kerékpárutat is kialakítanak a Csapó utca egy szakaszán.

Németországból pótolták

Mint arról beszámoltunk, május 2-án egy csaknem három méter mélységben lévő, 600 milliméter átmérőjű vízvezeték tört el, amely 30-40 centiméteres darabokra esett. A hozzáférést nehezítette, hogy a cső felett merőlegesen, egy monolit vasbeton közműalagút helyezkedett el. A sérült cső pótlására Németországból érkezett pótlás. A javítási munkák azért is húzódtak el, mert a közműalagutat is ki kellett bontani, az ott található vezetékeket pedig cserélni.

HBN


Jobbik: Mi lesz, ha a főpályaudvar épül?

A csőtörés apropóján kedden sajtótájékoztatót tartott a Jobbik. Ágoston Tibor és Kőszeghy Csanád Ábel, a párt városi képviselői szerint a csőtörés esetében a kormány rezsicsökkentése köszönt vissza, mert az önkormányzati cégek nem termelhetnek nyereséget, felélik tartalékaikat, így nem marad pénzük a megfelelő szintű karbantartásra. Ágoston Tibor hozzátette, a város vezetői szemfényvesztő látványberuházásokat erőltetve elhanyagolták a közműveket. Csak uniós támogatásból finanszírozható fejlesztéséket hajtott végre, önerős közműfejlesztés elenyésző mértékben valósult csak meg.

Kőszeghy Csanád Ábel frakcióvezető arról is beszélt, hogy a fővárosival ellentétben a vidéki tömegközlekedésre alig marad központi támogatás, így a vagyonkezelő holding kénytelen a nyereséges önkormányzati tulajdonú cégektől elvonni a pénzt, hogy a DKV Zrt. veszteségeit kompenzálja. A Csapó utca lezárásával kapcsolatban feltette a kérdést: ha a két hetes forgalomkorlátozás ilyen zavart okoz, mi várható majd, amikor a főpályaudvar építése miatt akár egy évnél hosszabb időre is lezárják a 4-es főút Nagyállomás előtti szakaszát?


Már az útépítést végzik a Csapón, az önkormányzaton múlik majd, mikor engedik rá az autókat
Debrecen – Május 13-án a munkagödör visszatöltésével befejeződtek a hónap elején történt csőtörés utáni javítási rekonstrukciós munkák – olvasható a vízmű honlapján. A munkaterületet átvette az útépítő cég, aki kedden megkezdte az úthelyreállítást.









hirdetés