Hegyalja Fesztivál 2012
„A jegyiroda előtt még soha láttam ilyen hosszú sort, mint amilyen hétfő óta kígyózik itt, amióta már csak a 999-es Hegy’ Bérletet lehet megvenni 16.500 forintért. Nálunk még van, de aki akciós áron akar idén a Hegyaljára menni, annak azt javaslom, siessen, mert mindhárom jegyirodában rohamosan fogynak az utolsó kedvezményes bérletek. Vannak, akik kilencesével veszik, mert megváltják azoknak a barátaiknak is, akik nem a három városban laknak” – mesélte a jegyiroda munkatársa.
„Eddig a vizsgákra készültem, nem volt időm a bérletemet intézni, szerencse, hogy ezt a 999-es bérletakciót még éppen elcsíptük” – mondja egy huszonéves fiú, aki épp most lépett ki a jegyirodából. „A barátnőmnek és magamnak vettem bérletet. A barátaimnak már rég megvan a belépőjük, untam már, hogy minden nap azt hallgattam, hogy intézzem már, mert el fog fogyni. Megvan, idén Parov Stelarral, az Enter Shikarival és az Everlasttal nyaralunk Tokajban. Már csak egy hét.”
„A feleségem nagyon szereti az Alphaville-t, ezért a barátainkkal úgy döntöttünk, idén először mi is elmegyünk a Hegyalja Fesztiválra. Ma kaptam meg a fizetésemet, így munka után jöttem is ide, nehogy lemaradjunk. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. Tokajt a bort és az Alphaville-t is nagyon szeretjük, csak jó lehet.”
A 999-es Hegy’ Bérlet Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán elérhető, amíg a 999 darabos készlet tart. Az akcióban résztvevő jegyértékesítési pontok a Hegyalja Fesztivál weboldalán a Jegyek menüpontban találhatók, itt.
Az akcióban résztvevő jegyértékesítők:
Nyíregyháza
Ticket Line Jegyiroda (Szabolcsi Tamás)
Nyíregyháza, Szarvas u. 1-3., 9 emelet
Nyitva: H-P: 09:00 – 17:00
Tel: +36 70 / 289-29-13
www.ticketline.hu
Debrecen
Rock-Ness
Hajdú-Bihar – Debrecen
4024 – Vár u.10/c
Nyitva: H-P: 09:00 – 17:00
Tel: +36 52 / 314-690
Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft.
Hajdú-Bihar – Debrecen
4025 – Simonffy u. 21.
Nyitva:H-P 10:00-18:00
Tel.:+52/532-670
Miskolc
Hun-Travel Utazási Iroda
Borsod-Abaúj-Zemplén – Miskolc
3500 – Széchenyi u. 84.
Nyitva: H-P: 09:00 – 18.00, Sz: 09:30 – 13:00
Tel: +36 46 / 427-890
email: huntravel@gmail.com