Jubileumi tudományos konferencia Debrecenben

Jubileumi tudományos konferencia Debrecenben
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Harminc hallgató négy szekcióban mutatta be kutatási témáit a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumának tavaszi tudományos konferenciáján. A szakkollégium idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját.

– A jelentés keresése – a nyelv és a narratíva identitásformáló szerepe, A gyászfeldolgozás nemi különbségei, A 3D nyomtatás orvosi alkalmazása – a mostani konferencia előadásainak sokszínűsége is azt példázza, hogy a különböző tudományterületek jól megférnek egymás között az interdiszciplináris arculatú szakkollégiumban – hangsúlyozta Pintér Ákos a május 4-ei konferencia megnyitóján mondott köszöntőjében a DAB-székházban.

Fotó: unideb.hu Fotó: unideb.hu ©

A Hatvani István Szakkollégium igazgatója kiemelte, hogy a rendezvény méltó alkalmat nyújt a húsz évvel ezelőtti alapítás felelevenítésére, s reményét fejezte, hogy a jövőben is eredményesen tudják folytatni a megkezdett munkát.

Uri Dénes Mihály, a Hatvani István Szakkollégium Diákönkormányzatának elnöke elmondta, hogy a szakkollégisták közül többen is sikeresen szerepeltek az Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiban, ez pedig jól mutatja, hogy a tudományos hallgatói konferenciák hasznos gyakorlási lehetőséget biztosítanak a diákoknak.

A szakmai kapcsolatépítő tevékenységről szólva Uri Dénes Mihály kifejtette, hogy a mostani a harmadik alkalom, amikor Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiuma is részt vesz a konferencián, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium pedig először csatlakozott a rendezvényhez.

Eiben Tamás, a Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium igazgatója köszöntőjében II. János Pál pápa 13., A hit és az ész kapcsolatának természetéről szóló enciklikáját idézte. Az igazgató hozzátette: a természetfeletti mindig épít a természetesre, s azt nem teszi feleslegessé.

A tavaszi tudományos hallgatói konferencia harminc résztvevője irodalom- és kultúratudományi szekcióban, társadalomtudományi szekcióban, természettudományi szekcióban, valamint had- és történettudományi szekcióban tartott előadás kutatási témájáról.

– Debreceni Egyetem –








hirdetés