Jubilál a „sivatagi show”

A magyar rekorder az Opel Crossland X típusú terepjáróját választotta
A magyar rekorder az Opel Crossland X típusú terepjáróját választotta - © Fotó: dakar.hu/Murányi Gábor
Magyarország – Szalayék rajthoz állnak a 40. Dakar-ralin, s nem titkolt céljuk, hogy teljesítsék a világ legnehezebb terepversenyét.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Dakar-ralira! Az Opel Dakar Team párosa január 6. és 20. között a világ legjobb tereprali-versenyzőivel méreti meg magát Peruban, Bolíviában és Argentínában. A hazánk egyik legsikeresebb terepralis pilótájának ez lesz a 13. Dakarja (ez Magyarországon rekordnak számít), Bunkoczi Lászlóval közösen pedig a nyolcadik próbatétele. Érdekesség, hogy amikor a páros együtt állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén, mindig célba ért – fogalmazott a dakar.hu.

Négy év után ismét

– Az utóbbi időben Afrikában versenyeztünk januárban, mert vonzó volt számunkra, hogy visszatértünk a gyökereinkhez, ám az, hogy a világ legjobb tereprali-versenyzői a negyvenedik Dakar-ralira készülnek, bennem is elindított valamit. Bevallom, arra inspirált, hogy négy év kihagyás után visszatérjünk Dél-Amerikába – nyilatkozta Szalay Balázs. – Peru visszatérése azt is jelenti, újra lesznek sivatagi szakaszok a versenyen – ezek az utóbbi időben hiányoztak –, ami azt eredményezi, hogy izgalmas küzdelemnek nézünk elébe, hiszen a dűnék között bármi megtörténhet.

Szalay Balázs Fotó: dakar.hu/Murányi Gábor Szalay Balázs Fotó: dakar.hu/Murányi Gábor ©

– Huszonkét éve indultam az első Dakaromon, azóta rengeteget változott a verseny: többek között Afrikából átköltözött Dél-Amerikába, s ma már hatvan-hetven százaléka célba ér a résztvevőknek, szemben az afrikai huszonöt-harminccal – utalt a változásokra, illetve az előrelépésre Szalay. – Napjainkban már nem olyan nehéz végigmenni a Dakaron, mint annak idején, ám gond nélkül teljesíteni a távot vagy jó eredményt elérni… Nos, az annál bonyolultabb. Annak idején némi szerencsével be lehetett férni a legjobb tíz-húsz közé, ma már ez szinte lehetetlen, így az lehet a célunk, hogy minden nap kihozni magunkból a maximumot, így feszegetve a határainkat.

Út az ismeretlenbe

A csapat egy külsőleg és belsőleg egyaránt megújult autóval, egy Opel Crossland X típusú terepjáróval vág neki a több mint 9000 kilométeres versenytávnak. – Pillanatnyilag elég nehéz megmondani, mit profitálhatunk a fejlesztésekből, mint ahogy azt is, hogy hol van a helyünk ebben a pokoli erős mezőnyben – mondta Bunkoczi László, aki 2004 óta majd’ kétszázezer kilométert tett meg Szalay Balázs mellett a világ különböző tájain és sivatagjaiban. – Bár évek óta folyamatosan az ismeretlennel nézünk szembe minden egyes sivatagi viadalon, ezt valahogy nem lehet megszokni. Jó lesz, ha már ott leszünk, és elrajtolunk az első szakaszon, mert az előkészületekért senki sem rajong.

HBN