Józsán készültek a shotokanosok

Flóra Fruzsina mindenkit maga mögé utasított
Flóra Fruzsina mindenkit maga mögé utasított - © Fotó: magánarchívum
Debrecen-Józsa – A hazaiak közül egyedül Flóra Fruzsina diadalmaskodott a felkészülési versenyen.

A Sensei Őri Krisztián által vezetett Bushido Karate Sportegyesület volt a házigazdája annak az egész napos rendezvénynek, amin az Európa-bajnokságra készülő shotokan válogatott vett részt a józsai Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskolában.

Az eseményt Sihan Juhász Ferenc, a Shotokan Karate Stílusszövetség elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke nyitotta meg, majd a karatékák vették át a főszerepet, akik 4 edzéssel és jó hangulatú versennyel tették emlékezetessé a közös gyakorlást – a tréningeket Juhász Ferenc, Ferencz Tibor és Tímár Zoltán mesterek vezették.

Juhász Ferenctől megtudtuk, a karatésok a Litvániában megrendezendő kontinensviadalra készülnek, ahol 30 ország 700 versenyzője méri össze tudását. – Mintegy félszáz résztvevője volt a mai edzésnek és versenynek. Még a tavaszi felkészülési időszak elején járunk, s ez helyenként látszik is. A körülményekre nem lehet panasz, nagyon jó a szervezés, köszönet érte a házigazdának, s örömmel várjuk a március 7-i válogatott edzőtábort és felkészülési versenyt, amit szintén Józsán tartunk. Az elkövetkező hónapban az ország több pontján lesznek edzések a válogatott számára, február 21-án Hajdúnánáson rendezik a regionális bajnokságot, majd március 21-én Kazincbarcikán zárják a felkészülést.

A felkészülési nap zárásaként rendezték meg a Go!Store Kupát, ahol a józsai karatékák közül Flóra Fruzsina az egri országos bajnokság után ezen a viadalon is diadalmaskodott junior kumitében.

HBN-HL








hirdetés