José Carreras: nagyon szerencsés, kiváltságos ember vagyok

Budapest – Nagyon szerencsés, kiváltságos ember vagyok, az én szakmám a legjobb a világon – fogalmazott az M1 aktuális csatornának adott interjúban a legendás tenor, José Carreras, aki utolsó világkörüli turnéja részeként 2017. január 20-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

“Az összes lehetséges helyre el szeretnék jutni, ahol ez idáig felléptem pályafutásom alatt, ezek közül pedig az egyik Budapest. A 70-es évek elején már jártam a magyar fővárosban, az Erkel Színházban énekeltem. Nagyon jó tapasztalataim vannak az ottani közönségről” – fűzte hozzá az énekes, akinek a napokban mutatták be új operáját Bécsben.

“A turné akár évekig is eltarthat, de előbb vagy utóbb be kell fejezzem az éneklést. Sajnálatomra, de ilyen az élet” – jegyezte meg. Hangsúlyozta: Magyarországon nagy tradíciója van a komolyzenének, a magyar közönség magas komolyzenei tudással rendelkezik, ezért mindig öröm ide érkeznie.

A pályafutása alatt több magyar zenekarral és művésszel – köztük Marton Évával és Tokody Ilonával – is együtt dolgozó katalán származású operaénekes elárulta azt is, kisgyermekként a futball miatt kezdett el érdeklődni Magyarország iránt, mivel akkoriban sok magyar labdarúgó játszott a Barcelonában. 1976-ban állt színpadra először Budapesten, a Bohéméletben és a Maszkabálban énekelt.

José Carreras a januári koncertről szólva elmondta: változatos és színes repertoárral készül az alkalomra, a darabok között lesznek olasz és spanyol dalok is. Németországból fog Budapestre érkezni, ahol mindössze pár napot tud majd eltölteni.

A kérdésre, hogy sikerült-e minden kitűzött célját megvalósítania, úgy felelt: “vannak olyan dolgok amiket nem sikerült megvalósítanom, de igazságtalan lenne, ha most panaszkodni kezdenék. Nagyon szerencsés, kiváltságos ember vagyok, hogy karrierem abban az irányban alakult, ahogy szerettem volna, hogy megadatott a lehetőség színpadon közönség előtt énekelni, érzelmeket közvetíteni az embereknek. Az én szakmám a legjobb a világon”.

Mint fogalmazott, művészként küldetésének érzi továbbadni a közönségnek mindazt, ami csak szavakkal és zenével kifejezhető.

“Amikor szerelemről énekelek, akkor érezzék az emberek, hogy szerelmesek” – tette hozzá José Carreras, aki elmondta azt is: visszavonulása után elsősorban a leukémiás betegeket támogató alapítványára fog koncentrálni, és minél több időt szeretne családjával és barátaival tölteni.

– MTI –








hirdetés