José Carreras ad koncertet szerdán Budapesten

José Carreras Budapesten ad koncertet
José Carreras Budapesten ad koncertet - © Fotó: szinhaz.org
Budapest – José Carreras tenor ad ünnepi gálakoncertet szerdán a Papp László Budapest Sportarénában.

A koncerten közreműködik Pasztircsák Polina szoprán, Roberto De Candia bariton és a MÁV Szimfonikus Zenekar Ács János vezényletével.

Az esten az egyházzenei művek mellett operaáriák is megszólalnak, José Carreras nyolcat ad elő – mondta el Ács János karmester a hétfői sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Az elhangzó művek között szerepelnek mások mellett Verdi, Schubert és Gounod alkotásai, valamint duett a Traviata című operából. Világpremiernek is otthont ad a koncert, mert új hangszerelésben, három szólistára, kórusra és zenekarra írt változatban szólal meg Gounod Ave Maria című műve – ismertette a gálakoncert műsorát.

Ács János hangsúlyozta: Carreras nemcsak korunk egyik legnagyobb énekese, hanem embersége okán is kiemelkedő személyiség, végtelenül sok jót tesz a világban. “Nagy dolog, hogy ezen a koncerten nyolc áriát fog elénekelni”, ilyen nem nagyon történt az utóbbi időben, hiszen Carreras már csak különleges alkalmakkor lép színpadra – mondta.

A katalán operaénekes felidézte, hogy 1976-ban járt először Budapesten, és azóta több alkalommal is fellépett Magyarországon. Budapesttel egészen különös kapcsolata alakult ki; erre a felkérésre is azonnal és örömmel mondott igent – közölte.

José Carreras a magyar zenei életet különösen gazdagnak és értékesnek jellemezte, ezért is tartja ma is fontosnak visszatérni ide.

-MTI-