Jönnek az újabb földárverések

Debrecen – A korábban kiadott hitelígérvények 2016. december 31-ig érvényesek; nem kell újat kérni.


Változatlan feltételekkel folyósít hitelt az állami földárverések márciustól kezdődő második szakaszában az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB). A hitel devizaneme forint, futamideje legfeljebb 20 év, a hitel kamatozása az első tíz évében fix 1,95%/év.

Hitelígérvény

Az MFB megbízásából a Budapest Bank Zrt. folyamatosan adja ki a hitelígérvényeket, így a gazdálkodók meggyőződhetnek hitelképességükről – áll az MFB közleményében. A korábban kiadott hitelígérvények 2016. december 31-ig érvényesek, így az újabb árverésekhez ezeket nem kell ismét igényelni – jelentette ki Nagy Csaba, az MFB vezérigazgatója. A meghirdetett földrészletek megvásárlásához a Budapest Bank eddig csaknem 6800 hitelígérvényt adott ki 276 milliárd forint értékben, amelynek több mint háromnegyede 50 millió forint alatti igényre vonatkozott. Az eredménytelen árveréseket és a többszörös hitelígérvényeket kiszűrve a hitelajánlatok összege több mint 110 milliárd forintot tesz ki.

Sok érdeklődő

Az MFB becslése szerint a fokozott érdeklődés a jövőben is megmarad, így ez a szám a tavaszi árveréseken tovább nő majd. Az első folyósításokra a szerződések hatályba lépését követően, leghamarabb márciustól lehet számolni. Mint ismert, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még januárban jelentette be, hogy a kormány folytatja a tavaly megkezdett állami földértékesítéseket. Márciustól várhatóan mintegy 150 ezer hektár területet árvereznek el.

HBN



Sporthírek






hirdetés