Jön a Fehérvár!

Jön a Fehérvár!
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Pénteken 18 órától játssza első Magyar Kupa-meccsét a DHK a Fehérvár AV 19 együttese ellen a Debreceni Jégcsarnokban.

Az ellenfél – ahogyan azt a MOL Liga alapszakaszában és az elődöntők során is bebizonyította, nagyon komoly játékerőt képviselő, bizonyítási vágytól fűtött csapat. Sok múlhat a két gárda mentális felkészültségén és nyilván a fizikai állapotán is – fogalmaz a DHK honlapja. Nagyjából kiegyenlítettek a hátrányok és az előnyök, mivel a vendégek fáradtabban ugyan, de „meccsből” jönnek, míg a debreceniek március elsején játszottak utoljára tétmérkőzést. A hazai csapatban nem lesz ott Kovács Bronson és a sérüléssel bajlódó Tyimur Raszulov.








hirdetés