Jól járt az áfacsökkentéssel a sertéságazat?

Akt.:
Jól járt az áfacsökkentéssel a sertéságazat?
© Fotó: Molnár Péter
Hajdú-Bihar – A kormányzat kevesebb feketevágást, a vevők olcsóbb sertéshúst remélnek.

Nagy várakozás előzte meg a sertés tőkehús áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését, amelytől minden érdekelt mást és mást remél(t): a kormány az áfacsalások és számla nélküli értékesítések megszűnését, vagyis a piac erőteljes kifehérítését, a sertéságazat az adókulcs további, teljes körű mérséklését, a szárnyas forgalmazók pedig, hogy előbb-utóbb ők is sorra kerülnek.

És a vásárlók? Ők leginkább azt, hogy a kosárba kerülő húsért kevesebbet kelljen fizetni. Mi valósult meg mindebből? A bevezetést követő szűk egy hónapnyi tapasztalat tükrében ennek próbáltunk utána járni.

Szűzpecsenyéből lesz a kerítés is?

Mindenekelőtt rögzítendő: a szaktárca által megfogalmazott céllal, vagyis az élelmiszer-hamisítás és a feketegazdasághoz köthető tevékenységek felszámolásával az ágazati szereplők egyetértenek. Az is tény, hogy mindaddig, amíg európai listavezetők vagyunk áfaszintünkkel, nagy a kísértés arra, hogy ezzel visszaéljenek, hiszen a profit óriási, a hozam csak a gyógyszerhamisításhoz, vagy a designer drogok értékesítéséhez mérhető. A feketegazdaság és a feketekereskedelem mértéke a becslés szerint a sertéságazatban a legmagasabb az országban, elérhette akár a 45-50 százalékot is. Így az áfacsökkentés ilyen szempontból (is) üdvözlendő, hatása azonban az eltelt idő rövidsége miatt érdemben nem mérhető. Másik várt következménye, a fogyasztói árakra gyakorolt pozitív hatása azonban igen. Elvileg a 27 százalékról 5 százalékra mérsékelt adókulcs azt jelentené, hogy a megvásárolt hús árának 17 százalékkal kellene kevesebbe kerülnie, mint egy hónappal ezelőtt. Azonban, mint sok esetben ez már kiderült, az íróasztal mellett elvégzett kalkulációkat a piac törvényei felülírják.

A többieket figyelve

Tóth István cégével már 1991-óta van jelen a piacon, és a vágás mellett feldolgozással és értékesítéssel is foglalkozik. Az elmúlt évek tapasztalatai és a piaci környezet miatt közel sem optimista az áfacsökkentés hatásait illetően.
A forgalom mértékének a növekedése kapcsán azt mondta, az áfacsökkentés hatását most még nagyon nehéz megítélni, mert január és február igen gyenge forgalmú hónapok, márciusban kezd majd erősödni a fogyasztás. Másrészt – jegyezte meg –, azért sem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert a forgalmazókat az óvatos kivárás jellemzi, nagyon sokan nem, vagy csekély mértékben szállították le az áraikat. „Én úgy igazítottam a magamét, hogy körülnéztem a debreceni és hajdúszoboszlói piacon, és a debreceni árakat tekintettem támpontnak. Egy-két általam forgalmazott termék talán olcsóbb az átlagosnál és tudnék is még engedni, ha a többiek megteszik én, is fogok” – mondta. Mint megtudtuk tőle, az áruházláncok nem viszonyítási alapok, mert „egyes üzleteik nagyon olcsón, akcióban kínálják most a húsáruikat, aztán gondolom, majd felemelik a korábbi szintre. Nem igazodhatunk hozzájuk, mert ők megtehetik, hogy veszteséget könyvelnek el egyes termékeken, hiszen másokon megkeresik a kiesést.” Arra a kérdésre, hogy szerinte az áfacsökkentés mennyire segít majd a piac „kifehérítésében”, úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek intézkedéseivel együtt már érezhető a hatás, hiszen ma már kevésbé lehet trükközni a külföldről behozott sertésekkel, mint pár évvel ezelőtt. A megfelelő megoldás azonban az egységes 5 százalékos áfa lenne, mert akkor a kereskedők nem tudnának a két áfakulccsal taktikázni és növekedne a fogyasztás, miáltal a jelenleg feketegazdaságba folyó összegek az államkasszába kerülnének.

A hollandot, németet követi

A sertéshízlalással, szaporítással is foglalkozó TEDEJ Zrt. húskibocsátása évi 3500 tonna. Bódi Lászlóné állattenyésztési igazgató szerint nekik, termelőknek az áfa csökkentése örömteli, de a talpon maradáshoz önmagában nem elég: „Tapasztalataink alapján januárban a multinacionális cégeknél megnőtt a sertéshús forgalom, ennek következtében az élősertés felvásárlása is. Mindeközben egy másik folyamat is érzékeltette a hatását, ez pedig a német, holland tőzsdei árfolyam emelkedése, amit a magyar sertéspiac pontosan követ. Január első felében az élő vágósertés átlagára hetenként három centtel, azaz 10 forinttal növekedett, ezt érvényesítették a vágóhidak is. Az kétségtelen, hogy a két hét alatti 20 forintos emelkedés nagyon jónak mondható, de ennek ellenére a felvásárlási ár messze nem éri el az előállítási költséget.”

Szöőr Beáta


Akkor a baromfit is…

Kovács Lajost, a Nagisz Zrt. elnökét és egyben a Baromfi Terméktanács Elnökségének tagját nem lehet áfa kérdésében elfogultsággal vádolni, hiszen a több oldalról érintett cég jelentős sertés- és tyúktenyészetet, illetve értékesítést is magáénak tudhat.
– Bölcsen döntött a kormányzat az áfacsökkentéssel, tisztulni fog a hazai húsbeszállítás. Az intézkedés miatt jelenleg jobb a sertés pozíciója, de ez véleményem szerint ki fog egyenlítődni. Akik rendszeresen baromfihúst fogyasztanak, azok továbbra is azt fogják vásárolni, még ha drágább lesz is, mint a sertés. Az pedig erősen kétséges számomra, hogy az értékesítők által biztosított tizenvalahány százalék tartós marad, ha a baromfi ágazatra nem terjesztik ki az 5 százalékos áfát. Nem tartom valószínűnek, és remélem igazam lesz, hogy a baromfi ára a kényszerpálya miatt csökkenjen, mert az komoly veszteséget jelentene. Valószínűbb, hogy a sertéshús lassanként visszakorrigál a korábbi szintre. A baromfi esetében is meg kell lépni az áfacsökkentést, ha a két szektor versenyképességét meg akarjuk őrizni.

Vegyes felvágott

A szabályozás áttekintését és értelmezését a kezdeti napokban valóban nem könnyítette meg, hogy a NAV által közzétett információkat össze kellett hasonlítani az uniós termékbesorolással. Jelenleg a két forrás összevetésével az alábbiakban foglalható össze a sertéshús „kisokosa”:

• 5 százalékos áfakulcs: karaj, comb, tarja, lapocka, darált hús frissen, hűtve és mélyhűtve

• 27 százalékos áfakulcs: pácolt, sózott, füstölt, feldolgozott termékek (pl. kolbász, sonka, felvágottak, kenyérszalonna

• A kocsonya sem lesz olcsóbb, bár a következő szezonig bármi elképzelhető, hiszen a sertés fejhús, a fül, a farok, a láb szintén a magasabb áfatartományban maradtak, mint ahogy a belsőségek, máj, velő és a zsír is.









hirdetés