Jogtalan bírálatokat kaptak a hajdú-bihari játékvezetők

Akt.:
Jogtalan bírálatokat kaptak a hajdú-bihari játékvezetők
© Illusztráció: Pixabay
Hajdú-Bihar – Sápi Csaba szerint a zavartalan működéshez legalább húsz bíróra lenne szükségük.

A megyei bajnokságok „téli álomra szenderültek”. Az elmúlt hetekben rengeteg fordulatos és gólgazdag összecsapást vívtak az együttesek, ám a „sporik” ténykedését is gyakran bírálták a vezetőedzők. A negatív hangok jogosságáról a Hajdú-Bihar megyei Játékvezető Bizottság elnökét kérdeztük.

Esély a fejlődésre

– Nem igazán foglalkozom ezekkel a kritikákkal – kezdte a beszélgetést Sápi Csaba. – Nem szabad elfelejteni, hogy megyei pontvadászatokról beszélünk, ahol a futballisták képzettsége, tudása nem NB I-es szintű, így a játékvezetők elé sem szabad irreális feltételeket fektetni. Úgy gondolom, mindenkinek a saját háza táján kellene sepregetnie. Nem tartom etikusnak, ha egy tréner a 9–0-s vereség után a bíráskodás minőségéről nyilatkozik. Én is csak a Naplóban olvastam a véleményeket, személyesen senki sem keresett meg engem. Az edzők gyakorlatilag következmények nélkül összehordhatnak hetet-havat, ám a kollégáimnak sajnos nincs módjuk megvédeni magukat.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utóbbi tíz esztendő legjobb szezonját zártuk. Tisztában vagyunk vele, hogy bőven akad javítanivalónk, nem vagyunk tévedhetetlenek”

– nyilatkozta Sápi.

Bővítenék a létszámot

A vezetőedzőktől érkező visszajelzésektől sokkal égetőbb problémákat kellene orvosolniuk Sápi Csabáéknak a közeljövőben.

– Sajnos a létszám nem megfelelő, minimum húsz-harminc főre lenne szükségünk ahhoz, hogy minden találkozón egy játékvezető és két asszisztens tevékenykedjen. Jelenleg a keret átlagéletkora harmincöt-harmincnyolc év, amit ideálisnak tartok, bár egy-két fiatal, feltörekvő tehetségnek örülnék. Minden januárban indítunk tanfolyamat, amelyet különböző fórumokon próbálunk hirdetni, de nem egyszerű a toborzás. Ezúton is nagy szeretettel várjuk minden érdeklődő jelentkezését. Olyan embereket, akiket nem érdekel a bíráskodás, vagy nem tud elég időt szentelni erre a hivatásra, nem tudunk, és nem is akarunk magunkhoz láncolni.

Ezen a szinten a játékvezetés nem elsősorban pénzkereseti forrás, elsősorban a sportág szeretete miatt vág bele valaki.”

Ám azt sem szabad elfelejteni, ha valaki szombaton és vasárnap is elvállal mérkőzéseket, egy hónap alatt több, mint százezer forintot is kereshet, amit szép summának tartok. A játékvezetőknek az őszi és a tavaszi idény előtt is elméleti oktatáson, és fizikai felmérőn kell bizonyítaniuk, ennek teljesítése nélkül nem lehet meccset vezetni – zárta mondandóját az első ember, aki hozzátette tizennégy és hatvan év között lehet a sípot fújni a megyei bajnokságokban.

HBN-BÁ


Bírójelölteket várnak

A következő játékvezetői tanfolyam 2018. január 15-én indul Hajdú-Bihar megyében. Az érdeklődők a hajdu@mlsz.hu e-mail címen jelentkezhetnek, valamint a 06-70-777-0888 és a 06-20-4366-987 telefonszámokon kaphatnak további információkat a képzésről.