Joghallgatók versenyeztek

Akt.:
Joghallgatók versenyeztek
© Fotó: Matey István
Debrecen – Hasznos, szórakoztató és élménydús programon vehettek részt.

Bírót, ügyészt és védőt szimuláló jogi klinikai hallgatók mérték össze tudásukat csütörtökön a Debreceni Ítélőtáblán a jogi klinikai gyakorlati képzésben kreditpontokért, a nyilvános perbeszéd és határozathirdetési versenyen. Hazánkban az elsőként Debrecenben, 2014-ben indult speciális gyakorlati képzés a joghallgatóknak nyújt lehetőséget, hogy az egyetemen megszerzett elméleti tudás mellett a gyakorlatban is kamatoztathassák felkészültségüket és rátermettségüket.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Háger Tamás, a Debreceni Ítélőtábla bírája elmondta, a legtehetségesebb hallgatók nyernek felvételt erre a tantárgyra. – Az a feladatuk, hogy kidolgozzanak egy fiktív jogi esetet, ahol védő- és vádbeszédet mondanak, illetve bírói posztban szimulálva hirdetnek határozatot. Feltétlenül hasznos számukra ez az élmény, nemcsak az „élesben” kipróbált helyzetek miatt, hanem egyúttal megismerkedhetnek az ítélőtábla közegével, kapcsolati rendszereket építhetnek ki. Elmondhatom, hogy a bírói, ügyészi és ügyvédi pályára jelentkező végzett hallgatóink néhány hónapon belül el tudnak helyezkedni ezen a területen – fogalmazott Háger Tamás, hozzátéve, a hallgatók talárt is felölthettek, az élethűség kedvéért.

HBN–VK