Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az ivádi gyilkos

Akt.:
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott az ivádi gyilkos
© Illusztráció: Derencsényi István
Debrecen – Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla csütörtökön az Ivádon 2015. március 5-én elkövetett gyilkosság vádlottjára, ezzel jóváhagyta az Egri Törvényszék elsőfokú ítéletét – tájékoztatta a táblabíróság szóvivője az MTI-t.

Fórizs Ildikó közlése szerint K. Zs. S. a legkorábban 35 év múlva bocsátható feltételes szabadságra, a férfit tíz évre a közügyektől is eltiltották.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 márciusában P. K. sértett Salgótarjánból haza akart utazni Bátonyterenyére. A vádlott, aki látásból ismerte a 18 éves sértettet, felajánlotta, hogy gépkocsijával hazaviszi a lányt.

Menet közben a vádlott megkérdezte a sértettől, hogy ötezer forintért hajlandó lenne-e vele közösülni. A sértett az ajánlatra nem válaszolt, hallgatását a vádlott beleegyezésnek vélte, ezért a főútról lekanyarodott és Ivád külterületén egy dűlőnél megállt.

A helyszínen mindketten kiszálltak a kocsiból. A sértett a vádlott szexuális közeledését elutasította, emiatt a vádlott csalódott és dühös lett. A lányt egy alkalommal arcon ütötte, majd egy, az eljárás során elő nem került rúdszerű, de éles eszközzel a fején többször megütötte.

A sértett a földre került, ekkor a vádlott újra ütést mért a lány halántékára. A koponyatörés következtében a lány eszméletét vesztette és az ehhez társuló kivérzéses sokk rövid időn belül a halálát okozta. Az életét azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni.

A vádlott visszaült a gépkocsijába, azonban úgy észlelte, hogy a sértett még él, ezért a járművel megfordult, és folyamatos gázadással ráhajtott a földön fekvő lányra. Ezt követően a férfi visszatolatott, és elindult Salgótarjánba. A sértett még életben volt, amikor a gépkocsi ráhajtott.

– MTI –


Megöltek egy 18 éves lányt Ivádon

Holtan találtak egy 18 éves lányt péntek reggel az észak-hevesi Ivád külterületén, az ügyben a rendőrök emberölés bűntett gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Elfogták az ivádi gyilkosság gyanúsítottját

Elfogták a rendőrök csütörtökön az ivádi emberölés feltételezett elkövetőjét, egy 38 éves salgótarjáni férfit – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.

Előzetes letartóztatásba helyezték az ivádi emberölés gyanúsítottját

Elrendelte az ivádi emberöléssel gyanúsított salgótarjáni férfi előzetes letartóztatását szombaton az Egri Járásbíróság – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.