Jogerősen 16 év fegyházbüntetést kapott a gyilkos unoka

Debrecen – Jogerősen 16 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt az encsi férfit, aki 82 késszúrással megölte nagyanyját – közölte a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetés után csütörtökön az MTI-vel.

Fórizs Ildikó hozzátette: az ítélőtábla Balla Lajos vezette tanácsa ezzel jóváhagyta az első fokon eljáró Miskolci Törvényszék 2015 decemberben hozott ítéletét, amely szerint a vádlott legkorábban a büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottat édesanyja kisgyerek korától egyedül nevelte Encsen. Középiskolai tanulmányainak befejezéséig a közte és a nagyszülők közötti viszony jónak mondható volt, de az érettségit követően a nagyszülők elvárása az volt, hogy a vádlott rendszeres munkából származó jövedelemmel is támogassa édesanyját, aki időközben rokkanttá vált.

Ez nem történt meg, amit a nagyszülők, főleg L. I.-né sértett több alkalommal is szóvá tettek, a nagyanyja sokszor leszidta a vádlottat életmódja miatt.

A vádlott és édesanyja, valamint a vádlott és a nagyszülők közötti viszony 2010-től folyamatosan romlott, a nagyszülők 2011-ben többször észlelték, hogy a nagymama pénztárcájából kisebb összegű készpénz tűnt el, emiatt a vádlottat felelősségre vonták, majd kitiltották az encsi nagyszülői házból.

2012 augusztusában, amikor csak nagyanyja tartózkodott a házban, a vádlott magához vett két kést, és a kamrában több alkalommal egész testén összeszurkálta anyai nagyanyját. A vádlott ezután fel-alá járkált az udvaron.

A rendőrséget a szomszédok értesítették, akik nem engedték ki a vádlottat az udvarról, amíg a rendőrök meg nem érkeztek. A sértettet 82 szúrás érte, halálát az ezekhez társuló kivérzés okozta.

– MTI –








hirdetés