Jogerős ítélet a bírósági tárgyaláson átadott drog ügyében

Akt.:
Jogerős ítélet a bírósági tárgyaláson átadott drog ügyében
© Illusztráció: Pixabay
Debrecen – A Debreceni Járásbíróság 2018. október 18-án kihirdetett ítéletében a vádlottat csekély mennyiségű új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség kísérletében mondta ki bűnösnek – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében. Ezért F. Á.-t 4 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte, illetve kötelezte 163.423 forint bűnügyi költség megfizetésére. A híradásból kiderül: feltételes szabadságra legkorábban büntetése kétharmad részének letöltését – legkevesebb 3 hónapot – követően bocsátható.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2017. április 12-én F. Á. vádlott és S. J. ellen egy lopási ügyben tartott tárgyalást a Debreceni Járásbíróság, melynek mindketten vádlottjai voltak – közölte a Debreceni Törvényszék. Mint írják, a tárgyalást megelőzően az akkor szabadlábon védekező F. Á. és az előzetes letartóztatásban lévő S. J. is a folyosón várakozott, a BV őrökkel együtt. A vádlott várakozás közben elővette zsebéből a becsomagolt kábítószert, és társa felé mutatta, jelezve, hogy azt neki hozta.

A tárgyalás alatt F. Á. és S. J. egymás mellett ültek a vádlottak padján, a büntetés-végrehajtási őrök pedig S. J. háta mögött foglaltak helyet. Tárgyalás közben F. Á. kihasználva, hogy nem őket figyelik, elővette zsebéből a kábítószert. A „szintetikus kannabinoid” a bírósági tárgyalásra szóló idézésbe volt becsomagolva. F. Á. ökölbe szorította kezét, benne a csomaggal, S.J. combjára helyezte, majd egyre közelebb húzódott társához, hogy átadhassa. Ez azonban nem sikerült, az egyik őr ugyanis észrevette, és felszólította F. Á-t, hogy adja át neki a tenyerében rejtegetett csomagot. A tárgyalás félbeszakadt, a bíró értesítette a rendőrséget, akik aztán a helyszínen lefoglalták a kábítószert – áll a törvényszéki közleményben.

Az új pszichoaktív anyag későbbi vizsgálata során kiderült, hogy a hasis és a marihuána hatóanyagához hasonló hatású, mesterségesen előállított vegyületről van szó, amely 5F-ADB-PINACA hatóanyagot tartalmaz. A vádlottnál lefoglalt mennyiség nem érte el a csekély mennyiség felső határát.

Dr. Kálmánczi Antal bíró az ítélet szóbeli indoklása során kiemelte, hogy különösen a cselekmény elkövetésének módja indokolta a végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, mivel a vádlott az új pszichoaktív anyagot bírósági tárgyaláson, a bíró, a BV őrök és a biztonsági kamerák előtt akarta átadni társának.

A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte továbbá, hogy a vádlott többszörösen büntetett előéletű, jelenleg is több büntetőeljárás hatálya alatt áll vádlottként, továbbá feltételes szabadság hatálya alatt követte el a bűncselekményt. Ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beismerő vallomást tett, valamint azt, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vették, így az jogerős.

Forrás: Debreceni Törvényszék


Illusztráció: Matey István
Debrecen - Kedden másodszor maradt el a tárgyalás F. Á. ügyében a Debreceni Járásbíróságon, akit azzal vádolnak, hogy egy bírósági tárgyaláson akart drogot átadni bűntársának. Ahogyan korábban, úgy most sem jelent meg a bíróságon. A személyes idézés miatt számítani lehetett arra, hogy megérkezik...