Jobb körülmények közt az atlétikai stadionban

Akt.:
Balról jobbra: Barcsa Lajos alpolgármester; Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke; Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója
Balról jobbra: Barcsa Lajos alpolgármester; Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke; Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Nem egészen három hónap alatt, 150 millió forintból újult meg a Gyulai István Atlétikai Stadion.

A felújítás után ismét birtokba vehették hétfőn a sportolók a Gyulai István Atlétikai Stadiont. A Nagyerdőn található létesítményt 2001-ben adták át, és most nagy mértékű korszerűsítésen esett át, egyebek mellett kicserélték a rekortán borítását, megújult a vízelvezető-rendszer, a rúdugró helyek és szélesebbé vált a célegyenes.

atletika2Kerekes Gréta | Fotó: Derencsényi István

A Napló kíváncsi volt rá, mennyi pénzből végezték el a munkálatokat, a válaszokat Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatójától kaptuk meg.

Elengedhetetlenné vált

– Nettó 150 millió forint volt a beruházás költsége – fogalmazott Becsky. – A 400 méteres atlétikai pálya burkolatának és szektorainak teljes felújítása történt meg, továbbá a célegyenes lett mintegy 50 cm-el kiszélesítve. A célegyenes előtti szektorokban felújították a rúdugró helyeket és a leszúró-szekrényeket, a távolugró-hármasugró pályák nekifutóit és a vízelvezető rendszert, valamint új súlylökő kör lett kialakítva. A felújítást a Magyar Atlétikai Szövetség a MOB 2017. évi, úgynevezett kiemelt sportágfejlesztési programjából finanszírozta, az áfa részt pedig DMJV Önkormányzata biztosította – fogalmazott az ügyvezető igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy napi szinten, több mint 200 atléta használja sportiskolás edzései helyszíneként a pályát illetve nagyon népszerű a rekortán a debreceni lakosság körében is.

– A kivitelezők nem egészen három hónapnyi munka után adták át a létesítményt. A pálya burkolata az idők során elhasználódott, töredezetté vált, így elengedhetetlen volt a felújítás. A fejlesztés után az atlétáink modern pályán készülhetnek, illetve a stadion ismét alkalmassá vált országos bajnokságok, és nemzetközi versenyek megszervezésére is – mondta Becsky István.

TN