Jippiájé, mozinéző!

John McClane hadnagy szerepében Bruce Willis
John McClane hadnagy szerepében Bruce Willis - © Fotó: Archív
Debrecen – A Die Hard-sorozat első része még mai szemmel is nagyszerű akciófilm.

„– Maga az alkalmatlan ember az alkalmatlan helyen és alkalmatlan időben. – Erről szól az életem” – hallhatjuk a Még drágább az életed szinkronos változatában, és mindannyian tudjuk, ennél jobban semmi sem foglalja össze a Die Hard-szériát. Mivel a Pannonia Entertainment jóvoltából az első részt, a Drágán add az életedet ismét moziban izgulhattuk végig (gyaníthatóan sokadjára), így mi sem bírtuk megállni, hogy ne vegyük be újra magunkat John McClane társaságában a Nakatomi-toronyba.

Az emberarcú hérosz

A nyolcvanas években virágkorukat élték az akciófilmek. Futószalagon érkeztek az olyan, jobb-rosszabb művek (például Ragadozó, Bosszú a jövőből, Amerikai nindzsa, Nico, Rendőrsztori, Mad Max 2.), amelyek sok szempontból tényleg nevetségesek, mégis, mára kultikus tiszteletnek örvendnek – hazánkban leginkább a vhs-korszak „áldásos”, megszépítő voltának köszönhetően. Hogy a Die Hard miben tudott némi újdonságot nyújtani, azt a fenti idézet jellemzi legjobban. Mivel ezen műfaj egyre inkább afelé tendált akkoriban, hogy minél elképesztőbb szuperemberek minél elképesztőbb kalandokat éljenek át és oldjanak meg (lásd a debilsége ellenére is zseniális Kommandót vagy a Rambo második részét), a rendező John McTiernan itt más koncepciót követett.


Fotó: archív Fotó: archív ©

Vettek egy olyan embert, aki teljesen véletlenül csöppen bele egy váratlan vészhelyzetbe, nyűglődik, szenved, küszködik, gyermeki csínyekre képes (egyszóval: vannak érzelmei), lelkiismerete mégis viszi előre, s szembeszáll a túlerőben lévő ellenfeleivel. Vicces, hogy eredetileg Arnold Schwarzeneggernek és Slyvester Stallonénak is felajánlották a szerepet, de azt hiszem, egyértelmű, hogy Bruce Willis telitalálat (nem mellesleg mindkét színésztársára tesznek említést a történet során). Bár atletikus, de óvatosan már kopaszodik, cigizik, a házassága széthullóban, a nőket ugyanúgy megbámulja, mint bárki más, vagyis John McClane igazán életszagú karakter. Érdemes azonban megjegyezni, hogy mindez csak az első három részre igaz, a nem túl erős negyedik és a halálosan gyenge ötödik epizód esetében sajnos felülkerekedett az Übermensch koncepciója.

Az Gary Cooper volt…!

Itt azonban minden a helyén van, még a megszokott klisék is (vérprofi bűnözők, akik az utolsó pillanatban mégis a szájukat nyitják ki a ravasz meghúzása helyett; tehetetlen és munkájára alkalmatlan rendőrfőnök; magabiztos és ostoba FBI-ügynökök; szenzációhajhász, gerinctelen tévéstáb). A New Yorkban rendőrként dolgozó McClane azért érkezik Los Angelesbe, hogy együtt töltse családjával a karácsonyt (felesége a gyerekekkel ugyanis a keleti partra költözött karrierje érdekében), s nejét munkahelyén, a Nakatomi irodaházban keresi fel. Ám a magukat terroristának kiadó rablók épp ekkor szállják meg az épületet, s egyedül maradó hősünkre hárul a feladat, hogy rendet tegyen.


Fotó: archív Fotó: archív ©

A filmben többször felhangzó, westernes utalások egyébként nem véletlenek, gyakorlatilag az egész mozi átültethető lenne vadnyugati közegbe, leginkább a Délidő nyomvonalán. McClane-nek is egyedül kell szembeszállnia a „banditákkal”, vezetőjük, Hans többször is cowboyként utal rá („– Ezúttal John Wayne nem fog elsétálni a naplementében Grace Kellyvel. – Az Gary Cooper volt, s*ggfej.”), és a végső leszámolás is eléggé párbajszerű.

A méltatlan kopasz

Ettől függetlenül ez egy vérbeli, egészen realisztikus és látványos akciófilm, amely jó eséllyel még ötven év múlva is meg fogja dobogtatni a (férfi) mozinézők szívét. Viszont szigorúan kéretik trilógiaként gondolni a Die Hardra, a kopasz John McClane ugyanis egyáltalán nem méltó a kopaszodó John McClane-hez.

– Vékony Zsolt –








hirdetés