Jemen – Brit gyártású, betiltott kazettás bombákat találtak egy jemeni faluban

London – Tiltott fegyvernek számító, brit gyártású kazettás bombákat talált az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet a polgárháború és a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség bombázásai sújtotta Jemenben, a szaúdi határhoz közeli egyik faluban- jelentette a The Independent című brit hírportál hétfőn.

Az AI közlése szerint a megtalált, fel nem robbant tölteteket a brit Hunting Engineering nevű vállalat gyártotta még a hetvenes években. A brit hírportál szerint az AI felfedezése megerősíteni tűnik azt, hogy a nemzetközileg elismert jemeni kormány oldalán beavatkozó Szaúd-Arábia gépei nemzetközi egyezmény tiltotta lőszereket vetettek be jemeni célpontjaik ellen. Igaz, az egyezménynek Szaúd-Arábia és Jemen nem részese.

A kazettás bomba sok kisebb robbanótöltet tartalmaz, és a hordozó repülőeszközről való leoldás után – még a levegőben – ezeket egy előre meghatározott nagyságú területen szétszórja. Ezek a fegyverek pontos célzásra nem alkalmasak, és rendkívül veszélyesek a civil lakosságra még a háborús konfliktusok után is, ugyanis nem mindig robban fel az összes töltet. A brit cég bombái 147 töltetet tartalmaznak.

A The Independent írása szerint a Szaúd-Arábiával határos, északnyugat-jemeni Haddzsa tartomány egy falujában a civilek arról számoltak be az AI-nak, hogy kénytelenek voltak maguk eltávolítani a nem felrobbant tölteteket, mert féltették gyerekeik, illetve haszonállataik épségét. Egy kecskepásztor a szaúdi határtól mintegy 10 kilométerre lévő faluban azt mondta, hogy a szomszédos területen “bombák lógnak a fákon”.

A The Independent rámutatott arra is, hogy a vahhábita királyság rengeteg Tornado típusú harci repülőgépet vásárolt Nagy-Britanniától, illetve brit személyzet vesz részt a pilótaképzésben és a gépekkel kapcsolatos teendők ellátásában.

Az AI szerint nagy a valószínsége annak, hogy a kazettás bombákat a brit gépekről dobták le Jemenben, és akár a szaúdiakat segítő brit személyzet is szerepet játszhatott a tiltott fegyverek bevetésében.

A brit külügyminisztérium egy szóvivője közölte: az Egyesült Királyság nem tagja a Szaúdi-Arábia vezette koalíciónak, a brit személyzet nem vesz részt a légicsapások végrehajtásában, a jemeni műveletek irányításában vagy a célpontok kiválasztásában, valamint nem játszik szerepet az utóbbi döntéshozatali folyamatában.

Kazettás bombák bevetéséről a jemeni konfliktusban már korábban is érkeztek jelentések. Az év elején a jemeni hatóságok nemkívánatos személynek nyilvánították és ezáltal gyakorlatilag kiutasították az országból az ENSZ helyi emberi jogi irodájának vezetőjét, miután a vezetése alatt álló iroda munkatársai a tiltott lőszerek bevetésére utaló “aggasztó jelentésekről” írtak.

Jemen északi felét az Irán támogatását élvező lázadó síita törzsek és szövetségeseik tartják irányításuk alatt, míg a délnyugati országrészben az Abed Rabbó Manszúr Hádi elnök vezette, nemzetközileg elismert kormány van uralmon, amely azonban csak külső segítséggel tudja fenntartani magát. A Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség 2015 márciusában avatkozott be a konfliktusba a jemeni kormány oldalán, s idővel kiszorította a síita húszi lázadókat a délnyugati országrészből.

Az országot sújtó polgárháború 2014-ben robbant ki, amikor az “arab tavasz” folyományaként elűzték Ali Abdalláh Száleh elnököt.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés