Jelen volt Auschwitzban, mára emléktáblán a neve a debreceni futballistának

Jelen volt Auschwitzban, mára emléktáblán a neve a debreceni futballistának
© Fotó: Matey István
Debrecen – Emléktáblát avattak a haláltábort megjárt debreceni Schwarcz Sándor emlékére.

Schwarcz Sándorra olyan emberként fogunk emlékezni akit az élet nagyon megpróbált, de minden próbát kiállt. Emberi nagysága előtt fejet kell hajtani – jelentette ki dr. Papp László, Debrecen polgármestere azon a Nagyerdei Stadionban hétfőn este tartott ünnepségen amelyen emléktáblát avattak a második világháború alatt a városból haláltáborokba hurcolt egykori futballista emlékére.

A tábla elkészítését kezdeményező Nemzetközi Élet Menete Alapítvány vezetője Gordon Gábor elmondta: Schwarcz Sándor előbb munkaszolgálatos volt, majd öt haláltábort járt végig és hétszer is szembe került a gázkamrákkal. Elképesztő szenvedéseken esett át. Megmenekülését sportolói szívósságának, emberi tartásának és véletlenek sorozatának köszönheti. Láger életének egyik legmeghökkentőbb eseménye az volt amikor tagja lett az auschwitzi futballcsapatnak. A 11 játékosból 9-en a krematórium áldozatai lettet. Miután megjárta a poklot visszatért Debrecenbe és a társadalom hasznos tagja lett. 96 évesen halt meg.

Az emléktáblát a stadionban jövőre megnyíló sportmúzeumban helyezik el.

Gordon Gábor arról is beszámolt, hogy az MLSZ bevonásával 2016-tól Schwarcz Sándor ifjúsági futball emléktornát rendeznek, melynek központja Debrecen lesz.

HBN-OCs








hirdetés