Jegyzet: Tovaris, goszpogyin, grazsdanyin

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Történt egyszer az ősidőkben, hogy a már akkor is nagy Moszkvába, akkori nagy-nagy barátunk fővárosába vetődtem. Olykor megesett ilyesmi az emberrel. Ráadásul az utazás a néhány kopejkákért megvásárolt kéziszerszámok hazahozatala mellett egyéb hasznokkal is járt. T. Szűcs József jegyzete.


Leginkább azzal, hogy a keleti uniót képviselő népek fiait nemcsak mint ideiglenesen (majdnem örök időikig) hazánkban állomásozó megszállóként volt alkalmam megismerni. Természetesen, sok-sok akkori kollégámhoz hasonlóan, ki tudja miért, én sem megszállóként emlegettem őket, amikor mondjuk egy nagy októberi tudósításban meg kellett a szovjet tiszteket a résztvevők között nevezni. De hagyjuk a nagypolitikát Putyinra valamint magyar lájkolóira és diszlájkolóira. Amit felelősséggel állíthatok a már jó ideje sokat vitatott látogatás kapcsán annyi, nem több, s nem kevesebb, mint az, hogy az az orosz nép, amelynek egyszerű fiait és leányait volt alkalmam anno természetes környezetükben megismerni, legalább olyan nagylelkű, barátságos, vendégszerető, mint bármelyik más. Nem tudom, akkori párt- és későbbi politikai elitjük mennyit rontott rajtuk. Hogy nemigen javított, azt a saját, magyar és más országbeli példákon jól látható. Ennek ellenére, amikor egy ország népét emlegetjük, sosem illendő automatikusan egyenlőségjelet tennünk vezetőik személye, cselekedetei és az általuk képviselt nép, népek, nemzetek közé.

Bár napjaink példái amúgy is azt mutatják, hogy a világ sok népcsoportja között gyakorta kisebb a különbség, mint amekkora az adott nép(esség) és saját, megválasztott vezetői között végül is kialakul, mire az éppen soros elitet leléptetik a színről.

– T. Szűcs József –








hirdetés