Jegyzet: Szó szavon…

Jegyzet: Szó szavon…
© Illusztráció: Getty Images
Valaha meccsre járt a magyar, ha viszonylag szabadon akarta kiüvölteni magából a felgyülemlett haragot, megalázottságot, sikertelenséget stb. Legalábbis ezzel magyarázták azt a maihoz képest szinte visszafogott obszcenitást, amely azért csak átütött az akkor még igencsak szemérmetes tévé hangszóróján az élő közvetítések során. T. Szűcs József jegyzete.


Miközben a médiában nemhogy a legősibb női (és férfi) mesterséget nem volt szabad a stadionokban skandált nevén nevezni, de még csak utalni sem lehetett arra, hogy ilyesfajta szóhasználat egyáltalán létezik. Mostanság nem divat, ráadásul felesleges is lenne minden tiltó szó. Arra kérve a magyart, hogy eddig, s ne tovább. Átléptünk, illetve közembereink átléptek egy lélektani határt a legmocskosabb kifejezések nyilvános használatát illetően. S egyéb jelek is afelé mutatnak, hogy a magyarok következő nemzedékeinek már ez a jó ízlés által napjainkig kordában tartott szókészlet lesz az édes anyanyelve. Hisz az eddig elképzelhetetlen nyilvános szóhasználatra rímelnek azok az internetes bejegyzések is, amelyek a bevezetőben említett, egykori és még inkább a mai stadionbeli szavaló kórusokat idézik.

Mindazonáltal korántsem szeretném álszentre venni a figurát. Kollégáim a megmondhatói, hogy nem egyszer engem is „szítvetett az ideg” a munkahelyemen, s ennek elég hangosan hangot is adtam. Ráadásul nagyon nem ezt az ártatlan igét használtam. De sokan abban nőttünk fel, hogy a magyar akkor káromkodja el magát, ha alapos oka van rá. A jobban neveltek meg még akkor sem…

Ám, hogy valaki csak azért üljön nap, mint nap a gépe elé, hogy egymás után 865 alkalommal legépelje a „te meg termékenyítsd meg azt a bizonytalan származású, útszélen álldogáló, pénzért szexelő jó édes anyukádat” kifejezést (persze még vulgárisabb szóhasználattal)…

Nos, ez egészen bizonyosan szintén jelez valamit társadalmunk mai lelkiállapotáról. S mellesleg azt vetíti előre, hogy a közösségi média gyakran a modern kapcsolatteremtés non plus ultrájaként magasztalt hozzászólás rovatait ezen ok miatt azok hanyagolni fogják, akik szerint nyelvében él a nemzet. Azok, akik számára nagyon nem mindegy, hogy milyen is az élő köznyelv. És ezáltal a nemzet. Fájdalom nyelvünk önkéntes őrzői (minden tiszteletem a fiatalabb kivételeknek) leginkább az idősebb, jobb esetben a középgenerációhoz tartoznak. S az ebből adódó következtetés így több mint nyilvánvaló nyelvünk jövőjét illetően (is)

– T. Szűcs József –








hirdetés