Jegyzet: Plakátcsatát

Budapest, 2015. június 8. A kormány bevándorlásról szóló, festékkel leöntött plakátja a fõváros XIV. kerületében, a Szõnyi úton 2015. június 8-án.
Budapest, 2015. június 8. A kormány bevándorlásról szóló, festékkel leöntött plakátja a fõváros XIV. kerületében, a Szõnyi úton 2015. június 8-án. - © MTI Fotó: Kovács Tamás
Biztosan nem én vagyok az első, aki így érez. Finom költői kíváncsiság tölt el, vajon kinek szólnak a kormány által közzétett „bevándorlós” plakátok, hirdetések. Magyar nyelven, ugye, de harsogón, minél nagyobb betűvel, hátha így az is megérti, aki nem tud magyarul? Mert, mondjuk, gazdasági bevándorló, és így épp neki szólna a hirdetés szövege, hiszen elsőként ő van megszólítva egyes szám második személyben. Fábián György jegyzete.

Képzelem az Ázsiából, Afrikából épp csak ide keveredő hontalant, azt sem tudja talán, melyik országban van, és hol fog kikötni, de megáll egy ilyen plakát előtt, s magába szívja – valahogyan mégis – az üzenetét, és úgy dönt: nem, mégsem vállalja fel, hogy elvegye szegény magyarok munkáját.

Nem gondolnám, hogy a rongálás a megoldás. Annyi erővel lassan egymásban is kárt tehetnénk, azt meg nem akarjuk. Majd biztos akad más, aki kárt tesz bennünk, ha annyira szeretnénk. Persze az sem megoldás, ha meredek dolgokat meredek módon hirdetünk, az adófizetők pénzén.

Kicsit olyan ez a plakátcsata, mint amikor az óvodások vitatkoznak. – Nem! – De! – Nem!!! – De!!! – De nem!!! – De igen!!! – sorakoznak az érvek. Gyermeteg játszma – felnőttek erejével.

– Fábián György –








hirdetés