Nem falra hányt a borsó

Akt.:
Nem falra hányt a borsó
© Fotó: Pixabay
Ment-e a befőttek által a világ elébb? Hát már hogyne ment volna! Egyáltalán hogyan lehet ilyet kérdezni? – T. Szűcs József írása.

Egyáltalán lehet, ám hogy szabad-e az már más kérdés. Megeshet ugyanis, hogy a bevezető mondatot néhányan a magyar irodalom sérelmére elkövetett szándékos elferdítési kísérletnek tekintik. S van némi igazuk. Merthogy szerkezetében engem szintén emlékeztet egyik nemzeti költőnk máig élő, szállóigévé, mondássá nemesült mondatfűzésére. Mondhatnám, csak egy szót kellett kicserélnem, tehát…Tehát az a helyzet, hogy egyszerűn nem tudtam egészen más, soraira egyáltalán nem emlékeztető szavakkal megfogalmazni mondandóm. Szóval ment. De miért és hogyan is? Vegyük axiómának, a történelem már megtette, hogy a piacgazdaság fejlettebb, hatékonyabb, ésszerűbb, mérhetőbb gazdasági forma az emberiség történetében, mint az elvetélt tervgazdálkodás. Már ahol egyáltalán létezett ilyesmi. Mint néhányan emlékszünk rá, nálunk volt. S itt jön a képbe a befőtt. Mégpedig a befőttes üveggel, valamint a mindezeket lezárt állapotban tartó lapkával együtt. Nálam legalábbis ezek hozták el a megvilágosodás kezdetét a piacgazdálkodás elveit és módszereit illetően. Ugyanis, amikor aktuálissá vált, ezekre is kíváncsi lettem. Nem akartam csupán a bőrömön érezni a különbséget a kettő között.

Történt nagyjából az év ugyanezen szakában, közel három évtizede, hogy jó néhány debreceni boltban akciós áron kínálták a zöldborsót rejtő üveges konzervet. Néhány polccal arrébb pedig már kitették a szorgos háziasszonyok előrelátására, vásárló kedvére alapozva a befőzéshez, eltevéshez való üres üvegeket és lapkákat. Ami megfogta addigi szerény, de azért meglévő közgazdasági tudásomat, az az áruk volt. A bizonyára finom borsóval teli egyliteres konzerves üveg ugyanis jóval olcsóbb volt, mint az ugyanakkora üres üveg és a hozzátartozó fedőlap. Akinek tehát mondjuk tíz konzerves üvegre volt szüksége, sokat takaríthatott meg. Mármint azzal, hogy nem üres üveget vett, hanem leértékelt borsót.

Igaz, nehezebb volt hazavinnie, de csupán ki kellett öntenie a kukába a tartalmát, s már elő is készíthette a vadonatúj üvegeket a befőzési szezon rajtjához. Aki koránál vagy egyéb ok miatt, például ki nem állhatta a borsót, s nem tudott vagy nem kívánt cipekedni, az persze ráfizetett a vásárlásra. Mármint akkor, ha az üres üveget választotta. A befőttesüveg egyik legelső tanulsága tehát, hogy minden üzletben vannak nyertesek és vesztesek. A második talán az lehet, hogy csakis az okos elemzés hozza meg a várt hozamot. Mert, aki például azért akart üres üveget venni, hogy borsót rakjon el benne, annak bizony alaposan mérlegelnie kellett, melyiket válassza. Hogyan jár jobban? Ha kiönti az akciós borsót, s némi előkészítés után rögtön beletölti a piacon vásároltat. Avagy elhiszi, hogy az olcsóbb változat elég borsós ahhoz, hogy a spájzába tegye.

Azt hiszem tehát, hogy az akkor akciós borsósüveg elég sok magyar vásárlóban indított el közgazdasági természetű gondolatokat, kérdéseket. S ezek azóta is szinte évről évre csak fokozódnak…

– T. Szűcs József –








hirdetés