2012.07.10 11:06; Frissítve: 2012.07.10 11:06


Jegyzet: Nem elég

Jegyzet: Nem elég
Úgy emlékszem, a kampány időszakában a Fidesz még azon terveit hangoztatta, hogy győzelme esetén komoly adócsökkentés vár az állampolgárokra, az adórendszer pedig olyan sokat egyszerűsödik majd, hogy rá sem lehet ismerni. Igaz, az adócsökkentés rögtön a választás után be is következett, csak annyi hibája volt, hogy az addig is rosszul keresők jártak még rosszabbul, a jó fizetéssel rendelkezők pedig még jobban. Hegyi Erika jegyzete

Azóta kiderült, ez utóbbi réteg sem járt olyan nagyon jól, hisz a kormány újabb és újabb adónemeket fundál ki azóta is, sokak szerint így próbálja befoltozni a büdzsén az egykulcsos adórendszer ütötte lyukat.

Hallunk persze gyakran az ország hatalmas adósságairól, és az unió diktálta szigorú költségvetésről is, de mégis úgy érezzük, az államkasszának semmi nem elég. Nem elég neki a személyi jövedelemadóm, a áfám, a sok-sok illeték, amit befizetek, újabb és újabb adónemek látnak napvilágot: csipszadó, baleseti adó, egyes önkormányzatoknál ingatlanadó, és most itt a tranzakciós illeték, amit méltán tartanak majd sokan igazságtalannak. Hiszen a 100-szor megadóztatott jövedelmünkből adózunk 101-edszer, amikor például a lassan kigazdálkodhatatlan gázszámlánkat fizetjük be. És az egészben a legszebb, hogy minél több a gázszámla, annál több az adó rajta.

- Hegyi Erika -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Betti, a nap szépe

Barbi 19 éves miskolci végzős diáklány. A fotózás napján ünnepelte születésnapját, de a fotókat ő küldi ajándékba barátjának és Mininek.
tovább »


Login2