Jegyzet: Művészeknek születünk

Debrecen – Sokszor azt mondják ránk, hogy vakon járjuk a világot, ami nem is biztos, hogy téves meglátás. Nap mint nap az utcákon kóválygunk, de nem vesszük észre azokat a szépségeket, amelyek a szemünk előtt születnek. Nagy Emese írása.

Valójában mind művészek vagyunk, minden egyes nap alkotunk. Egyáltalán nem biztos, hogy remekműről van szó, lehet, nem tudunk időtálló szerzeményeket írni, mesélő festményeket készíteni, de attól még alkotók vagyunk.

El sem tudjuk képzelni, hogy mennyit mutatnak meg belőlünk az általunk létrehozott kreációk. Ugyanúgy árulkodnak rólunk, mint a cselekedeteink. Ahányszor belénk botlik egy szobor a tereken, annyiszor ismerjük meg valakinek a legféltettebb titkait.

Soha nem az elkészült tárgyakat kell vizsgálni, hanem a mögöttes tartalmat meglátni. A legtöbb művész, aminek nem mer, vagy nem akar hangot adni, azt az alkotásaiban tárja fel nekünk. Éppen ezért örülnünk kell minden szembejövő műalkotásnak, hiszen általuk ismerjük meg igazán egymást.

Azt gondolnánk, hogy nincs annál intimebb, mint ruhátlanul végigsétálni a városon. Pedig van! Tetteink mutatják meg, hogy kik vagyunk, alkotásaink ordítva árulják el legféltettebb gondolatainkat is – ami félelmetes, mégis varázslatos. Ne gondoljuk azt, ha elbújunk a világ elől, akkor meg tudjuk óvni magunkat attól, hogy megismerjék az igazi énünk. Éppen ellenkezőleg, akkor rántjuk le magunkról a leplet, s árulunk el mindent magunkról.