Jegyzet: Minimál-menekültek

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Magyarországon mintegy egymillióan, lényegében a munkavállalók negyede létminimum alatti összeget visz haza 8 órás, teljes állású munkával – hangzott el nemrég egy dolgozói szegénységről tartott konferencián. Vagyis nagyon sok honfitársunk hiába dolgozik becsülettel, nem tud megélni belőle. Szőke Tímea jegyzete.

Alapvető – és nem újkeletű – probléma, hogy a minimálbér alacsonyabb a létminimumnál. A közgazdászok, politikusok és szakszervezeti vezetők ilyenkor elő is veszik, hogy akkor mennyi legyen a legalacsonyabb fizetés, emeljük-e parancsszóra, többet árt-e, mint amennyit használ vagy fordítva; minden álláspont képviseletében ezer érvet tudnak felsorakoztatni – megoldás egyelőre messziről se látszik.

Különösen szomorúvá tesz az egészet, hogy az egymillió irdatlan nagy szám, itt már rendszerszintű a probléma. Továbbá, hogy míg régebben (tíz éve? húsz?) többé-kevésbé bízhatott az ember abban, hogy egy rendes állásban, még ha keveset is, de kap annyit, amiből fenn tudja tartani magát, mostanra ez erősen megkérdőjeleződött. Mondhatni, a foglalkoztatottság jelentette szociális háló kissé szétszakadozott. Annyira, hogy sokan már nem is itthon próbálják megfoltozni.

– Szőke Tímea –








hirdetés