Jegyzet: Minden jóban…

Jegyzet: Minden jóban…
…van valami rossz – tartja a mondás, és az erre való hivatkozás gyakran szolgál egyfajta elegánsnak vélt menekülési útként a legkülönfélébb kínos szituációkból.

Itt van példának mindjárt a magyar gazdaság elmúlt évi gyalázatos teljesítménye. Főként az utolsó negyedévben produkált mélyrepülés oda vezetett, hogy rekordszámú (mintegy 27 ezer) vállalkozás ellen indult felszámolási- vagy végelszámolási eljárás. Mégsem biztos, hogy itt a világ vége, sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy vannak, akiknek ez az “alacsonyan repülés” 2013-ban kifejezetten jól jöhet.

Hiszen ha a gazdasági produktum terén nagyon alacsony a bázis, akkor a legcsekélyebb növekedési eredmény is felértékelődik. Ráadásul, ha az államháztartás hiányát tényleg sikerül három százalék alatt tartani, és az ország végre kikerül a túlzott deficiteljárás hatálya alól, még az is előfordulhat, hogy a külföld (értsd: hitelezők, hitelminősítők, tőkebefektetők) ismét elkezd hinni nekünk, elviselhetőbbé téve az adósságszolgálatot. Ja, és ne feledjük, hogy tavasszal a jegybank élén is őrségváltásra kerül sor, ami újabb (unortodoxan magyar) hátszelet adhat a gazdaság élénkítésének.

Petneházi Attila