Helyi közélet

2014.10.21. 13:29

Pajna: ne legyen megosztott a közgyűlés!

Debrecen - Megalakult az új megyei közgyűlés, esküt tett a 24 képviselő, elnököt, alelnököt, bizottságot választottak.

Debrecen - Megalakult az új megyei közgyűlés, esküt tett a 24 képviselő, elnököt, alelnököt, bizottságot választottak.

Pajna Zoltánt (Fidesz-KDNP) választották a megyei közgyűlés elnökének a várakozásoknak megfelelően kedden, az új közgyűlés alakuló ülésén, titkos szavazással, 18 érvényes és 6 érvénytelen szavazat mellett.

Az új elnök Bulcsú Lászlót (Fidesz-KDNP) és Tasi Sándort (Fidesz-KDNP) jelölte alelnökeinek, Bulcsúra 18, Tasira 15 érvényes szavazatot adtak le a képviselőtársak, így – mivel 13 kellett a minősített többséghez – mindketten Pajna mellett foglalhattak helyet az elnöki asztalnál.

- Van egy rossz hírem – kezdte a megválasztott elnök a köszöntőjét –, sokat kell találkoznunk ahhoz, hogy elindíthassuk az operatív programok lebontását, hogy elérhessük a megye számára meglévő 5-600 milliárd forintnyi forrást. Hozzátette, békejobbot nyújt annak a 6 társának is, akik most tartózkodtak, s bízik abban, hogy nem politikai küldetéssel érkeztek a közgyűlésbe, nem az ellenzéki szerepet kívánják gyakorolni, hanem a fejlődés útja vezeti őket, s nem lesz megosztott a testület, előfordulhat majd a 24 támogató szavazat is.

A források célba érkezését prioritásként kell kezelni, hiszen akár 93 milliárd is jöhet területfejlesztésre – mondta. Életképes települések kialakítása, a feldolgozóipar fejlesztése, vállalkozások segítése, s amihez pénz nemigen kell: az összefogás, a partnerség összehangolása a cél Debrecen, a megye és a többi város között – tette hozzá.

Arccal az uniós források felé

- Megyénk tavaly a negyedik legtöbb forrást beszerző megye volt, 530 milliárd érkezett ide. Nem lesz egyszerű feladat ennek az eredménynek a megtartása, csak a 82 település összehangolt partnerségével - mondta Pajna Zoltán.

A közgyűlésen részt vevő Kósa Lajos parlamenti képviselő is azt hangsúlyozta, hogy talán ez lesz az utolsó olyan ciklus, amely európai uniós források felhasználásával lehetőséget ad a megye felzárkózásához a kívánt régióhoz, vagy ha úgy tetszik, a tagállamok átlagfejlettségéhez. A megye legfontosabb kihívása a fejlesztési politika megvalósítása, amihez nem elég közepesnek lenni, vagy távolról szurkolni - tette hozzá.

A megválasztott közgyűlési tagokhoz szólva kiemelte, hogy talán a hosszú választási év végén újra lehet gondolni a létrejött szövetségeket és kapcsolatokat, és a politikai sokféleséget kihasználva az egységet kellene képviselni.

HBN-BB

Az új bizottságok tagjai:

1.: Fejlesztési, tervezési és stratégiai bizottság:

Elnök, Ménes Andrea, helyettesek, Kiss Attila és Bódi Judit, tagok: Dombi Imréné, Koroknai Imre, Tímár Zoltán, Biró László Mihály, Demeter Pál. 

2.: Jogi, ügyrendi és társadalmi kapcsolatok bizottság:

Elnök, Bernáth László, helyettes, Kovács Zoltán, tagok: Buczkó József, Kocsis Róbert, Gyula Ferencné, Vigh József, Vértesi István

 

3.: Pénzügyi bizottság:

Elnök, Mohácsi László, helyettesek, Antal Szabolcs és Simon Zoltán, tagok: Kocsis Róbert, Bernáth László, Kovács Zoltán, Nagy Zsolt, Tóth József, Rigán István


Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában