Jegyzet: Még több fegyver

Ukrán katona Donyeckben
Ukrán katona Donyeckben - © Fotó: AFP
Az amerikai kormány tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek és lőszer Ukrajnába szállítását mérlegeli – írta a The Wall Street Journal; a lap szerint Obama tanácsadói még a héten megvitatják a kérdést. Szőke Tímea jegyzete.

Habár egyelőre erősen elvi lehetőségről van szó, negyedszázaddal a hidegháború után is rémálmokat idéz egy olyan lehetőség, amikor egy fegyveres összecsapás szemben álló felei mögött (nyíltan vagy burkoltan) a két nagyhatalom áll. A német külügyminiszter minapi nyilatkozatában elutasította, hogy a Nyugat fegyverszállításokkal támogassa az oroszbarát szakadárok ellen harcoló ukrán hadsereget. Azt mondta, az ukrán válságnak „nincs katonai megoldása”, és a több fegyver nem békét, hanem „csak még több halottat” eredményezne. Az elmúlt napokban felerősödött a konfliktus, mostanra kvázi háború van Kelet-Ukrajnában, s egyelőre nem segít, hogy a politikai vezetők tárgyalásra, meg fegyvernyugvásra szólítanak fel. Lassan egy éve tart a zavaros helyzet, s leginkább az látszik, hogy külső segítség nélkül nemigen rendeződik. De hogy egy nyugatról érkező fegyverszállítmány segítség lenne-e a béke kicsikarásához vagy inkább olaj a tűzre, nem lehet megmondani.

– Szőke Tímea –








hirdetés