Jegyzet: Még hány generáció?

Jegyzet: Még hány generáció?
© Illusztráció: Getty Images
Egy főiskolai tanárom mindig azzal példálózott, ahhoz, hogy egy társadalomban valami természetes viselkedéssé váljon, öt generációnyi időnek kell eltelni. Van azonban egy nulladik generáció, amelyik felismeri a változás szükségességét, de még nem tesz semmit. Sz. Fabók Ágnes jegyzete.

Az első már tudja, hogy változni kell, s tesz is egy-két lépést. A második új szabályokat alkot, de még nem természetes számára a viselkedés. A harmadik az új rendszerben cseperedik fel, de még együtt él azokkal, akik megkérdőjelezik a meggyökeresedő normát. A negyedik már nem kérdőjelezi meg. Az ötödiknek pedig természetes viselkedés az, amelyikről a nulladik csak tudta, hogy kívánatos lenne. Ha ez valóban így működik, akkor mi még nagyon messze járunk attól, hogy Magyarország holokauszttagadóktól, kirekesztőktől, zsidózóktól és cigányozóktól mentes legyen. Bár az is igaz, hogy a fent leírt példa egy ideális társadalomról szól, ideális körülmények között. Míg, valljuk be, nálunk ez nem stimmel. Így viszont még belegondolni is félek, vajon hány generációnyi időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy amit most már tudunk, s tettünk is érte lépéseket, az természetes, utódainkkal született viselkedés legyen?

– Sz. Fabók Ágnes –








hirdetés