Jegyzet: Magyarul megmondva

Jegyzet: Magyarul megmondva
© Fotó: Getty Images
Kosiba, Eiben, Piel, Pfiszter, Boér, Fleit, Wladár, Fischer, Helik, Rumpf, Kromek – egykori osztálytársaim közül néhányan. Remélem mindannyian élnek még, s viszonylag jó egészségben. S viszonylag ugyanazon a néven élték, élhették le életüket, mint amelyen az egykori pestimrei (akkor még nem szent!) iskola osztálynaplójában szerepeltek. T. Szűcs József jegyzete.

A fenti felsorolás ugyanis becsületes magyar családneveket takar. Nekünk legalábbis eszünkbe sem jutott megkérdőjelezni azon társaink magyar mivoltát, akiknél például a nagymamit szinte csak svábul hallottuk beszélni. Merthogy alig tudott magyarul. Netán azon fennakadni, hogy az osztály háromnegyede vagy furcsa, vagy nehezen kiejthető nevet viselt. Vagy egyben mindkettőt. Természetes volt számunkra, hogy mindannyiunknak az a neve, ami. Akárhogy is hangozzék, az alapján senkinek sincs joga megkérdőjelezni viselője magyarságát. Természetesen akkor, ha az érintett is magyarnak vallja magát. Amely szerintem, mint minden más nép esetében, nem érdem, hanem állapot. Amely ugyan sokszor adhat okot büszkeségre, de fellengzős melldöngetésre semmiképpen. Más népek, népcsoportok, nemzetiségek lenézésére pedig végképpen nem. Az egyik párt talán ennek jegyében hozta nyilvánosságra elnökségi tagjainak, úgymond, származását. Amely szerintem mindenkinek magánügye, de a közzététele ez esetben tiszteletre méltó szándékot takar.

Az más kérdés, hogy a történelem során kialakult (egyébiránt ugyancsak sokszínű, sokféle gyökerű) vérségi kapcsolatainkat, származásunkat lehet-e, szabad-e bármelyik oldalról aktuálpolitikai célokra felhasználni. Hisz ez a szál ugyancsak csábította a mindig is időzített bombának bizonyuló olcsó demagógiára a politikusokat szinte bármelyik országban. A veszély, bár más megjelenési formában, ma szintén kísért. Hisz idegen ajkú, bőrszínű, kultúrájú, mentalitású emberek (menekültek) jelennek meg tömegesen a kapu(n)kon belül. Mi legyen a bevándorlók sorsa? Nehéz kérdés. Még inkább a (megfelelő) válasz. Ám választott vezetőinknek éppen az a feladatuk, hogy szélsőségességet kerülve, a gazdasági racionalitást és az emberiességi szempontokat egyaránt érvényesítsék a megoldási próbálkozások során.

Erre kötelezi őket, s persze mindannyiunkat, a sokszor emlegetett európai, keresztény gyökerű értékek valódi megbecsülése és továbbvitele. Magunkat illetően pedig joggal várhatjuk el az ugyancsak gyakorta büszkeséggel említett magyarságunkhoz méltó politikusi viselkedést, s az ahhoz illő tetteket is.

– T. Szűcs József –








hirdetés