Ki segít(ene) ki?

„Ma este történetesen olyan a hangulatom, mintha egy lepusztult nyilvános házban lennék, amelyet már a korábban a falai és ágyai között dolgozó örömlányok is magára hagytak.” A minap ez a mondat fogalmazódott meg bennem, amikor este a számítógépemen rátérve a népszerű közösségi oldalra, az szokásosan, hogylétem, hangulatom felől érdeklődött. Meg azt tudakolta, hogy mi jár a fejemben. T. Szűcs József jegyzete.

Nos, ez a mondat járt. Igaz nem ebben a cikornyás megfogalmazásban. Leginkább a nyilvános ház és az örömlányok magyaros megnevezését illetően. Történetesen a köznyelvben mindkettő kával kezdődik. Viszont nem kívántam feleslegesen szaporítani az interneten kerengő mosdatlan szavak áradatát. Merthogy tisztességes anyanyelvi módon szintén kifejezhetjük magunkat. Ezt szem előtt tartva például aként ugyancsak válaszolhattam volna, hogy köszönöm szépen, excrementumul. Ám előbb még a rútul magára hagyott, a beletörődés melankolikus hangulatát árasztó kupleráj és a talán már külföldön dolgozó rosszlányok, viszont és ugyanakkor (akár) jó nők, változatot akarom kipróbálni. Valóban kíváncsi vagyok, hogy akad-e olyan egykori barátom, jó ismerősöm, aki nagyjából a következőket válaszolná: „ Semmi vész, öregem. Momentán tudok nélkülözni egyet, elsején majd megadod.” Ebből ugyan nem derülne ki, hogy romos házat vagy egy hasonlóan renoválásra szoruló alkalmi partnert ajánlana. De a nagylelkűsége alighanem nagyon jól esne. Annál is inkább, mert konkrétan egyikükre sincs égetően szükségem. Hisz a fentebb leírtak sokkal inkább a lelkiállapotomat tükrözik. Azon pedig semmiféle romhalmaz nem segítene. Igaz, ahogy elképzeltem a lehetséges reagálásokat a még nem közzétett hangulatjelentésemre, egyből jobb kedvem támadt. Pedig legtöbb ismerősöm alighanem cikizne. Például azzal, hogy egy jócskán múltszázadi műemlék, életkoromra célozva, maradjon (mű)emlékeinél. Ha legalább azok vannak neki. Holott, nem volt olyan régen, amikor utoljára leszólított egy szóban forgó leány. Mi tagadás, már pár évtizede is lánykorban lehetett. Szépségversenyen pedig legfeljebb szabadkártyával indulhatott volna. Igaz, mit vagy kit várhattam volna. Egy buszmegállóban görnyedten üldögélő öregemberhez nem fog leutazni egy luxusprosti Pestről. Bár éppen a debreceni Nagyállomás közelében tartózkodtam. De annyi figyelmesség, hogy a hetedik vágány térségében voltam, így csak az aluljáró lépcsőjét kellett volna megmásznia a fővárosi hölgynek, aligha elég az üdvösségéhez. Maradjunk tehát a realitásoknál. Az én hölgyemnek azt kellett válaszolnom, amikor sikamlós esti elfoglaltságot helyezett kilátásba, hogy egész nap a földet túrtam. Ennél fogva semmire sem vágyok jobban, mint egy forró zuhanyra és egy hideg sörre. Ezeket a szolgáltatásokat nem ajánlotta fel, de azért viszonylag jól elbeszélgettünk, míg jött a buszom.

Mindenesetre egyszer csak elsütöm a „rosszkedvem az üres kupiban” hasonlatot. Merthogy az igazi reakciókat, úgyis csak „élesben” ismerhetem meg. Elvégre a puding próbája az lesz, hogy mit válaszolnak rá a „fészen”.

T. Szűcs József



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés