Jegyzet: Két látogató, két távoli világ

Budapest, 2015. február 17. A Vlagyimir Putyin orosz elnököt szállító limuzin halad a Fiumei úton 2015. február 17-én.
Budapest, 2015. február 17. A Vlagyimir Putyin orosz elnököt szállító limuzin halad a Fiumei úton 2015. február 17-én. - © MTI Fotó: Mohai Balázs
Egy orosz és egy amerikai is magyar vendéglátóinál járt a minapRatalics László jegyzete.

Az orosz gépe leszállása után temetőbe hajtatott. A sírkertben sötét márványtömb várta vörös csillaggal a tetején, a belevésett magyar nyelvű felirat szerint az 1956-os ellenforradalom leverése során elesett szovjet katonáknak állítva emléket. Ha nem lett volna ennyire feszes a hivatalos program, talán még Nagy Imre sírját is levizeli, jegyezte meg egy publicista. Az orosz eztán unott arccal átkelt a városon, melynek lakóit nem láthatta, lévén az aknafedeleket is lezárták, nemhogy az utakat, amerre járt: olyan nagy ember, akit már éppen csak saját magától nem kell megvédeni. Felkereste a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt, utóbbit hadiszemlére invitálta, majd elrepült.

Az amerikai az oroszhoz viszonyítva teljességgel súlytalan, nem húzza a vállát sem a világbéke, sem az, hogy holnap mit eszik, miből vesz ruhát országának 143 millió állampolgára. Vagy inkább, hogy mit iszik. De térjünk vissza az amerikaihoz. Nos, ő elsőként egy tengerentúli tőkéből létesült, magyarok működtette üzemet keresett fel, a gyárban dolgozó fiataloknál kérdezősködött. A nap folyamán négy vallási felekezet képviselőivel beszélgetett, a polgármesterrel „randevúzott”, s miközben körbesétált a város központjában, szimplán bemutatkozott, kezet rázott egy járókelő házaspárral, akiket a fotósok jelenléte csalt oda: már csak megnézik, ki az a fontos ember.

Ha jó, ha rossz színben kívánjuk feltüntetni, egy világhatalom első számú vezetőjének látogatása könnyen félrevezető párhuzamba helyezhető. A hang- és hírzavarban mégis érdemes egy-két pillanatra elmerengeni azon, amit a két vendég önmagáról és országa hazánkhoz való viszonyáról üzent.

Mit nyilvánított ki az orosz azzal, hogy az „ellenforradalmi” emlékhely megkoszorúzásával nyitott? Azt, hogy pillanatig sem érdekli, mit gondol róla a vendéglátó. Leült az ünnepi asztalhoz, feltette rá a lábát fütyörészve: ő a főnök, s ha éppen leckéztetni támad kedve a magyar miniszterelnököt, aki egykor annyira sürgette az orosz csapatok kivonását, megteheti. Legközelebb talán a magyar anyát megerőszakoló, felszabadító muszka katona szobra előtt hajt fejet. Hát, ki tudhatja, nem?

Ha az egyszerű embert nézem, s a hétköznapi szükségleteket, nem csoda, hogy egyelőre az oroszok szeretnének amerikaisodni, nem az amerikaiak oroszosodni.

– Ratalics László –








hirdetés