Jegyzet: Hús-vér sztori

Jegyzet: Hús-vér sztori
© Illusztráció: Getty Images
Jó kiállású fickó. Bár nem annyira fickós, mint inkább mackós. Olyan hús-vér ember. Néha húsos, sőt akár véres is lehet. Merthogy foglalkozása húsipari termékek forgalmazásához köti. Bár most éppen egy csepp vér sem látszik patyolat tisztán fehér köpenyén. T. Szűcs József jegyzete.

Amúgy nagyban utazik. Vagyis, nem fagyasztott csirkelábat kézbesít online megrendelésekre. Hanem méretes fél sertést vagy egy majdhogynem már-már túlméretezett sertéscombot cipel a vállán. De meg sem kottyan neki. A szokott mozdulattal, fél lábbal kinyitja a megcélzott üzlet ajtaját, s még profibb módon, egyetlen lendülettel a pultra helyezi a félszobányi sertésdarabot. Előírásszerűen melléteszi a szállítólevelet, meg a cerkát, s szemüvege mögül pislogva várja, hogy a bolt alkalmazottja átvegye, s kézjegyével igazolja a leszállított áru hiánytalan megérkeztét.

Ám az eddig oly magabiztos hősünk kisvártatva elkezd megszeppenni. Ezt a szemüvege mögötti sűrű, zavart pislogása közvetíti felénk. Ami egyben azt is sejteti, hogy itt valami történni fog. S valóban. Ekkor jön el ugyanis a kisember, a született pechvogel, az utca emberének, sőt az utcáról bejött utca emberének tragédiáját kiteljesítő pillanat. Miközben ő ugyanis hiába nézeget a szemüvege mögül, nem látja azt, amit mi igen. Nem konstatálja azt a sajnálatos tényt, hogy a sertésalkatrészt rossz helyre, egészen pontosan egy optikai üzletbe cipelte be a szállítójárműről. Ennél fogva ebben a boltban csapta a pultra a jelen lévő eladó és vásárló hölgyek, valamit a vitrinekben díszelgő szemjavító eszközök legnagyobb megrökönyödésére.

Idáig tart az okulárét forgalmazó cég klipjének sztorija. A reklámfilm természetesen azt sugallja, hogy ha a húsipari szakmelós náluk vette volna meg (még most sem késő!) szemüvegét, nem érte volna ilyen kínos malőr. A döbbenetesen jó kis alkotásban az a legdöbbenetesebb, hogy akár az élet is írhatta volna.

Magam legalábbis valamikor tanúja voltam egy kísértetiesen hasonló esetnek. Természetesen ugyancsak egy optikai szakbolt volt a helyszín, ahol egy úriember egyből orrnyergén tartotta frissen vásárolt szemüvegét. S indultában még lelkesen nyugtatta az eladó hölgyet, hogy mennyire jól lát az új lencsékkel. Majd végleg hátat fordítva a pultnak, megindult az ajtóhoz kétségkívül hasonlatos kirakatüveg felé, hogy azon keresztül távozzék az üzletből…

A fent vázolt, kiváló filmszkeccset, azt hiszem, mindenki szívesen nézegeti a debreceni buszok belső monitorjain. Legfeljebb a megrendelői gondolkodhatnak el azon, hogy nem sikerül-e túl jóra a hírverésnek szánt mű. Nem vonja-e el figyelmünket a lényegről? A nézője ugyanis akár tizedmásodpercenkénti bontásban vissza tudja idézni a sztorit. Ám a kiváló történet, meg a sertéscomb „takarásában” nincs ember, aki arra is figyelne, hogy a film által pontosan melyik optikai üzletlánc kínálja bizonyára nagyszerű szemüvegeit. Szóval meglehet, hogy ezúttal a jóból is megárt(ott) a (túl) jó.

– T. Szűcs József –








hirdetés