Jegyzet: Haláltusa

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: AFP
Szögezzük le: nem lesz ebből paszuly sem, nemhogy halálbüntetés. Bár – közvéleménykutatások szerint – a magyar emberek nagyobb hányada a visszaállítására voksolna, előbb bomlik fel az Európai Unió, mint nálunk újra akasztanak, esetleg injekcióval altatnak el végleg egy elvetemült bűnözőt. Égerházi Péter jegyzete.

Egyszerűen ellentétes minden 21. századi jogi környezettel, még ha legkevésbé is az igazsággal. Mert ebben a kérdésben mindannyiszor az érem két oldala ugrik egyszerre előre, ha választ akarunk adni rá.

Mi szól mellette? Csupán az igazságérzetünk, mert – főleg az áldozatok hozzátartozóinak – némi megnyugvást jelent a bibliai szemet szemért, fogat fogért elv. Másrészt mindenkor vannak olyan selejtes elemei a társadalomnak, akiknek a nemléte csak jó hatással lenne az emberiségre. Életben hagyásuk mindig magában hordozza annak a veszélyét, hogy valamikor, valaki mégis rászabadíthatja őket a társadalomra.

És miért ellenzik? Mert minden ártatlanul (ráadásul intézményesítve) kioltott életért kár, s erre akadt már néhány példa. Érthetően nem akar újabb visszafordíthatatlan döntést hozni ez a kor.

Nagyjából ennyiből áll a komolynak véletlenül sem nevezhető tusakodás, így borítékolható ez a haláltusa nem lesz hosszú.​

– Égerházi Péter –



Sporthírek






hirdetés