Jegyzet: Én kérek elnézést

Jegyzet: Én kérek elnézést
© Illusztráció: telegraph.co.uk
„Napról napra egyre jobban érzem magam, napról napra egyre jobban érzem magam.” Valamikor amolyan mezei agytréning gyanánt sokan mormolták környezetemben is a fenti, akkortájt divatos mondatot. Azt remélve tőle, hogy lelki, sőt esetenként még testi bajaiktól is megszabadulnakT. Szűcs József jegyzete.


Sajnos a valóság nemhogy nem igazolta a beígért javulást, de még azzal a veszéllyel is járt, hogy ha valaki nagyon (sokáig) hitt benne, az állapotához képest jóval később ment orvoshoz. Persze, hazánk egészségügyi ellátása sem garancia gyógyulásunkra, de az önráolvasásánál azért általában eredményesebb. Ugyanakkor azt kell tapasztalnom, hogy ha egy nemrégiben indult mozgalomhoz virtuálisan csatlakozva, nem bosszantom fel magam olyan dolgokon, amelyeken eddigi életemben sokszor és jócskán felidegesítettem magam – nos, az felettébb jót tesz az idegrendszeremnek. (S nem mellesleg a környezetemnek.) Még akkor is, ha egy vitatkozós, veszekedős szituációban száz százalékig nekem van igazam. Még akkor is, ha végül is inkább én kérek elnézést. Ahelyett, akinek illene, sőt kellene.

Igaz, nehéz a hétköznapi szituációkban megnyilvánuló önuralomig eljutni. Hisz zsigereinkben van, hogy azonnal, gondolkodás nélkül kikérjük magunknak a vélt vagy valós sérelmeket. A legkisebbet is. Mégis megéri nem megtenni. Magamon tapasztalom, (ki máson tenném?) ugyanis, hogy „az okos enged elv” felér egy valóban hatásos agytréninggel. A Hősök Tere kezdeményezés nagykövetei is azt vállalták, hogy harminc napon át mindennap megtesznek valami olyat, amit eddig nem mertek, vagy változtatnak valamin, amin eddig nem tudtak. És mindezt nemcsak magukért teszik, hanem másokért is. Figyelmesség mások iránt, némi türelem embertársainkkal, egy kis önuralom, picivel több segítőkészség. S még néhány olyan hétköznapi erény(ünk) felmutatása, amelyet eddig ritká(bba)n gyakoroltunk. Ez a cél. Nem nagy dolgok, s éppen ezért megtehetők. Ráadásul mindezekkel nemcsak másoknak, hanem magunknak is szerzünk néhány kellemes, az életet kissé könnyebbé tévő pillanatot. Kár, hogy ezekre az összefüggésekre leginkább csak az élete vége felé jön rá az ember…

Talán ezért is szerencsés azon három debreceni gimnázium közel kétszáz diákja, akikkel azt mérik fel, hogy a Hősök Tere tréningek elvégzése milyen hatással van a rájuk, s hogyan változtatja meg a tetteiket. Reméljük, az érdekükben is, hogy lesz megmérni való hozadék a kurzus végén.

– T. Szűcs József –








hirdetés