Jegyzet: Elszabadult hullámvasút

Jegyzet: Elszabadult hullámvasút
© Illusztráció: Getty Images
Vezető nélkül, utasokkal indult el egy szerelvény a fővárosi állatkertben található hullámvasúton. Az üzemeltető Fővárosi Állat- és Növénykert szerint az utasoknak nem lett volna szabad beszállniuk a kocsikba, de az állatkert felülvizsgálja, kell-e szigorítani a biztonsági előírásokon. Az üzemzavar állítólag azért történt, mert néhány utas nem tartotta be az állatkert munkatársainak figyelmeztetését. Petneházi Attila jegyzete.

Az intézmény szóvivője szerint nem volt senki életveszélyben. Hozzátette, ugyanakkor az üzemeltetőre nézve is van az esetnek következménye: át kell nézni, hogyan lehet megoldani azt, hogy a jövőben az se kerüljön ilyen helyzetbe, aki nem törődik a figyelmeztetéssel, vagy nem hallja az intő szót. Az a helyzet, hogy a fenti szituáció (bár a hullámvasút 1922-es üzembe-helyezése óta nem fordult elő hasonló) egyáltalán nem példa nélkül való. Ebben az országban a jegybank figyelmeztetése ellenére családok százezrei ültek fel egy hatalmas hullámvasútra, amit úgy hívtak, hogy devizahitelezés, és ami egyszer csak önállósította magát. A fékező ember ez esetben is a peronon maradt, és tízmillió magyar anyagi áldozatvállalása kellett ahhoz, hogy ne történjen még nagyobb tragédia.

– Petneházi Attila –

Petneházi Attila a Hajdú-bihari Napló újságírója.








hirdetés