Nem lennék egyetlen felvételire készülő általános iskolás helyében, de a szüleiében sem. Most határozni a jövőről lutri, ennyi erővel akár lottószelvények kitöltésével is foglalatoskodhatna a gyerek a következő években. Fabók Ágnes jegyzete
“Parasztmatekkal” ugyanannyi az esélye: vagy bejön a telitalálat/a jól megválasztott szakirány és szakma, vagy nem. Utóbbi esetén bármelyik utat is választotta úgyis felkopik az álla.
No, de ne sajátítsuk ki az irigylésre nem méltó pozíciót nekik, hisz hasonlóan rossz helyzetben van ma mindenki, akinek hosszútávú hatásokkal járó döntést kell hoznia, legyen az akár gyermekvállalás, vagy egy saját lakás vásárlása hitelből. Most talán úgy tűnhet, hogy nincsenek is jó döntések, csak kényszerű választások beláthatatlan következményekkel.
Pedig vannak, csak éppen olyanok, amik nem a mi, hanem az utánunk következő generációk életét határozzák meg. Ezekre fókuszáljunk, hiszen azt könnyebb lesz majd megmagyarázni az unokáinknak miért nincs hologramos telefon még a lakásban, mint azt, hogy miért nincsenek fák, madarak, halak, tiszta víz és élhető világ.
Ráadásul ez utóbbi csoportba sorolható döntéseinkben pont az a szép, hogy önzetlenek, mivel nem a saját időleges jólétünk biztosításáért hozzuk, hanem egy közös érdekből, hogy egyáltalán legyen jövőnk.
Fabók Ágnes
agnes.fabok@inform.hu