Jegyzet: Dél, kelet, délkelet

Jegyzet: Dél, kelet, délkelet
© Illusztráció: Getty Images
Most éppen dél van. Bár az előbb nem háromnegyed tizenkettő volt (igaz, akár annyi is lehetett), hanem kelet. Egészen pontosan most tehát éppen délkelet felé járhatunk. T. Szűcs József jegyzete.

Merthogy, mint naponta halljuk, a gazdaságpolitika aktuális iránytűje kelet után most már fél irányába is lengedezni kíván. Mondván a világ eme égtájain várható olyan hamarosan gazdasági fejlődés, amelyből mi is jócskán profitálhatunk. Engem ugyan kicsit aggaszt, hogy éppen a glóbusz legfejlettebb gazdasági és társadalompolitikai tájékai, vagyis észak és nyugat látszik kimaradni, legalábbis a retorika szintjén, a hangsúlyozott látókörünkből.

Ám legyen! Ha Ázsiában, Afrikában, Dél- Amerikában képesek vagyunk eladni olyan árukat, szolgáltatásokat, amelyekből a világ fejlettebb része nem kér (a jelenleginél többet) tőlünk, forduljunk azokhoz, akik esetleg, bár korántsem bizonyos, hogy megveszik majd tőlünk. Még jobb, ha már(is) vannak olyan gazdag üzletembereik, akik hajlandóak nálunk beruházni. Persze hivatalosan ez úgy hangzik, hogy a következő években ezen országok, már amelyek felé éppen nyitó (újranyitó) lépéseinket tesszük meg, lesznek a világgazdaság legdinamikusabb, bár gyaníthatóan nem leginkább környezetbarát motorjai. S ebben a szerkezetbe szeretnénk mi fontos alkatrészként beépülni.

Ugyanakkor azon országok példái, talán néhány arab országot leszámítva, amelyek hirtelen (pl. olajbevételeikből) gazdagodtak meg, sok akadt, amely nemhogy modernizálta volna gazdaságát, itt jönnénk ugye mi a képbe, mint közreműködők, hanem egyszerűen elszórakozta a könnyen jött pénzét. Elkorrumpálták, soha meg nem térülő luxusberuházásokra költötték. A gyorsan meggazdagodó újgazdag réteg pedig megdöbbentően nagy hányadát egyszerűen elherdálta. S e közben a társadalmuk működését szinte megbénító szegénységet egy jottányit sem csökkentették. Gyaníthatóan nem is igen törekedtek rá. Pedig gazdasági mutatóik (pl. kétszámjegyű növekedési ütem, hatalmas exportbevételek stb.) alapján bőven tellett volna erre is.

Jó lesz tehát azon országokat kiválasztanunk a két égtáj felől, akik komolyan vehetők, akiknek valóban ésszerű céljaik vannak könnyebben vagy verejtékesebben megszerzett bevételeikkel. Merthogy azok, amelyek a presztizsberuházásokat, a felesleges fegyverkezést vagy éppen a luxuskörnyezetben előre megfontolt szándékkal végrehajtott luxusköltekezést emelik az állami politika szintjére, azok aligha nálunk vagy a mi zsebünk javára fogják elkótyavetyélni dollár milliárdjaikat.

– T. Szűcs József –








hirdetés