Helyi közélet

2014.11.12. 13:54

Biciklis gyereknek ütközött, majd elhajtott a helyszínről

Hajdúszoboszló - A rendőrök keresik azt a gépkocsivezetőt, aki Hajdúszoboszlón egy kerékpárral közlekedő gyereknek ütközött neki.

Hajdúszoboszló - A rendőrök keresik azt a gépkocsivezetőt, aki Hajdúszoboszlón egy kerékpárral közlekedő gyereknek ütközött neki.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Közlekedésrendészeti Alosztálya 09050/718/2014. bűnügyi számon eljárást folytat segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. október 8-án 13 óra 30 perc körüli időben egy gyerek kerékpárral közlekedett Hajdúszoboszlón, a Böszörményi utcán a Kenézy utca irányából a Lovas utca irányába, amikor a Lovas utca kereszteződésénél hátulról nekiütközött egy gépkocsi. A kerékpáros az ütközés következtében elvesztette egyensúlyát, elesett és megsérült. A gépkocsi vezetője megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül továbbhaladt a repülőtér irányába.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gépkocsi egy piros színű, ismeretlen típusú személygépkocsi volt.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályán (Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 4. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában