Jegyzet: A magyar ugaron

Jegyzet: A magyar ugaron
© Fotó: Matey István
Nem lennék most Váncsod környéki állattartó. Vagy azért szívnám a fogamat, mert veszítettem a földpályázaton, vagy mert nyertem és ez másoknak szúrja a szemét. Vékony Zsolt írása.

Sajnos hazánk éppen amiatt képtelen egyről a kettőre jutni, mert ki van gyomlálva belőlünk az együttműködésre való hajlam. Mindenkinek a másé kellene, csak a saját boldogságunknak örülünk, egyedül az számít, nekünk és sleppünknek mink van, vagy hogy szerezzünk még többet. A legelőkérdésnél is ez a gond: öltönyös, a Hortobágyot maximum a „kipucolt-kifényezett” oldaláról ismerő emberek a szakmai megfontolásokat figyelmen kívül hagyva döntötték el, kinek mennyi legelő juthat. Sokkal inkább egyéni érdekeket néztek (haverok kaphatnak, az ellenfeleink vagy a már nemkívánatos személyek semmiképp), mintsem a magyar gazdaság javát. Érthető, hogy ez sokakat zavar, hisz munkahelyek szűnhetnek meg, életutak törhetnek ketté s az állatok idejekorán vonulhatnak vérpadra. Pedig a fiatalgazda-program hasznos lehetne, másképp nehéz motiválni az új generációt a mezőgazdálkodásra. De nincs egység, s így a végén magunkra hagyatva állunk majd a magyar ugaron, s bordáink között átsüvít a szél.

– Vékony Zsolt –


Ki marad alul a földharcban?
Váncsod, Mezőpeterd – Most akkor az állatok fontosak, az emberek vagy a pénz?









hirdetés