Jegyzet: Ötvenkilenc százalék!

Jegyzet: Ötvenkilenc százalék!
Zúgolódunk az adóterhek miatt, és ha tehetjük, ki is bújunk alóla. Tényleg az adómorállal van baj, ahogy állítják? Mindannyian beláthatjuk: ha államilag finanszírozott iskolákat, működőképes közigazgatást, a bűnözőkkel szemben bármikor fellépni kész rendőrséget, utakat és egyéb infrastruktúrát szeretnénk, azt bizony ki kell fizetnie valakinek – nekünk, adózóknak. Szendrei Péter jegyzete

Csakhogy amikor az ember azt látja, hogy az utak járhatatlanok, az államigazgatás túlburjánzott és nehézkes, az iskolák és a rendőrség csak részben képesek ellátni funkciójukat, jogosan kérdezzük meg: tessék mondani, ennél jobbra már nem futotta a pénzemből? Mivel a mindenkori kormányzattól válasz a legritkább esetben érkezik az ilyen felvetésekre, hozzálátunk kiskapukat, rafinált könyvelőket, offshore lehetőségeket keresni.

 

Így csökkennek az állami bevételek, a (mindenkori) kormány pedig – strukturális reformok helyett – új adófajtákat eszel ki, hogy a túlburjánzott és nehézkes államigazgatási rendszert, és a korlátozott működőképességű rendőrséget, iskolarendszert finanszírozni tudja. S ha ez nem elég – márpedig soha nem elég, mert ugye az állami kiadások fedezésére az isten pénze sem elég –, meglökik az addig jól teljesítő adókat. Ennek következtében drágább a cigaretta, az ital, s emelkedett dámai mértékben a benzin ára januárban, s ennek hatására fizetünk most literenként 201,78 forint adót a benzinkutaknál, ugyanis a 342 forintért árusított benzin árának pontosan ennyi az – európai viszonylatban is magasnak számító – 59 százalékos adótartama.

Tényleg az adómorállal van baj, és nem az adók mérték(telenség)ével?

Címkék: , , , ,